Szemétszedés a bolyoki római katolikus templom kertjében
Szemetet szedtek a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium diákjai a Rózsafüzér Királynéja Ózd-Bolyok Római Katolikus Templom kertjében.
A Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium egyik osztálya vette birtokba a Rózsafüzér Királynéja Ózd-Bolyok Római Katolikus Templom kertjét. Gyümölcsoltó Boldogasszony, vagyis Jézus fogantatásának napja alkalmából kezdtek neki a terület megtisztításának.
„Összeszedjük a tavaszi metszésből keletkezett fagallyakat, szemetet szedünk. Rengeteg műanyag hulladékot találtunk itt a templomkertben. Gereblyézünk is. Nagyon örültünk, mert így az utolsó három óránkról eljöhettünk, és nagyon szívesen segítünk Gábor atyának” - mondta Parubszki Nóra, a SZIKSZI tanulója.
Az egyik fát Szőke Gábor, római katolikus plébános gallyazta, mert már hozzáért a vezetékhez. A fiatalok elhordták ezeket, majd felaprították. Sok szemét a sírokról került le. Néhány már november óta ott volt.
„Ez egy fontos teremtésvédelmi nap az iskolánkban és hagyományunkhoz híven a 9/NY osztály szokott kijönni ezen a napon többnyire így, a kora délutáni órákban a templomkertet takarítani. Az atya, amit szokott kérni, az a szemétszedés, gereblyézés, illetve amit nagyon szoktak élvezni a gyerekek, az az apróbb faágaknak az aprítékolása” - nyilatkozta Antal Józsefné, a SZIKSZI pedagógusa.
A katolikus egyház ezen a napon emlékezik az angyali üdvözletre, amikor Gábriel arkangyal megvitte Názáretbe Szűz Máriának Jézus megfogantatásának örömhírét. A néphagyomány szerint az az asszony, aki ezen a napon érintkezik a férjével, biztosan áldott állapotba kerül. A gazdák szerint ha a gyümölcsoltást ezen a napon végezzük, akkor a növény meg fog maradni és jó termést hoz a jövőben.
„Két kézzel megtapasztaljuk és megéljük, hogy mi az, hogy gyümölcsoltó. Amikor bennünk is, a két kezünk által, a gondolataink által, az érzéseink által valami létrejön. Valami kézzel fogható és tapasztalható gyümölcs. Nem magunk számára, hanem sokak számára. Akik csupán erre járnak, akik jönnek a sírokhoz, mindazok számára, akik használják ezt a temetőt, akik jönnek a szeretteikhez, hogy valóban az a közeg, ami fogadja itt őket, az a lélek számára gyümölcsöző legyen” - fogalmazott Szőke Gábor, római katolikus plébános.
Sokan voltak, így gyorsan végeztek a feladatokkal. A templomba és a temetőbe érkezőket már tiszta környezet várja.
![A tanárnő kiadja a feladatot a diákoknak. A tanárnő kiadja a feladatot a diákoknak.](https://www.ozd.hu/static/27518_s.jpg)
![Diákok szednek szemetet a templomkertben. Diákok szednek szemetet a templomkertben.](https://www.ozd.hu/static/27519_s.jpg)
![Gallyakat aprítanak a szikszis diákok. Gallyakat aprítanak a szikszis diákok.](https://www.ozd.hu/static/27520_s.jpg)
![Gallyat fűrészelnek a kilencedikesek. Gallyat fűrészelnek a kilencedikesek.](https://www.ozd.hu/static/27521_s.jpg)
![Két lány gallyakat cipel. Két lány gallyakat cipel.](https://www.ozd.hu/static/27522_s.jpg)
![Szemetet szed a SZIKSZI egyik diákja. Szemetet szed a SZIKSZI egyik diákja.](https://www.ozd.hu/static/27525_s.jpg)
![Két résztvevő diák a templomkertben. Két résztvevő diák a templomkertben.](https://www.ozd.hu/static/27523_s.jpg)
![Rózsafüzér Királynéja Ózd-Bolyok Római Katolikus Templom. Rózsafüzér Királynéja Ózd-Bolyok Római Katolikus Templom.](https://www.ozd.hu/static/27524_s.jpg)
![Szőke Gábor római katolikus plébános gallyazza a fát. Szőke Gábor római katolikus plébános gallyazza a fát.](https://www.ozd.hu/static/27526_s.jpg)
![Zsákokba szedik a szemetet a diákok. Zsákokba szedik a szemetet a diákok.](https://www.ozd.hu/static/27527_s.jpg)