Swing & jazz
Kultúra
2021. okt. 19.

Swing & jazz

A Miskolc Dixieland Band várta a fiatalokat tegnap délután az ÓMÉK-Olvasóban. Az esemény a Zeneóra nevű ifjúsági bérlet része, amelynek a hétfői koncert volt a nyitódarabja.

Többek között a Szörny Rt. című rajzfilmből is hallhattak részleteket azok a fiatalok, akik részt vettek a Swing & jazz címet viselő eseményen. Az ÓMÉK-Olvasó színháztermében azonban számos egyéb sláger dallamai is felcsendültek a Miskolc Dixieland Band zenészeinek segítségével. A program interaktív módon zajlott, így az együttes vezetője, Balla Miklós több érdekes információt is megosztott a fiatal közönséggel. A programon jórészt az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és pedagógusai vettek részt. Több diákot szüleik is elkísérték.

„Meg kell hallgatni, hogy mi is tudjuk majd, hogy hogy kell dobolni. Nézzük meg, hogy mások hogy dobolnak. Itt lesz egy dobos tanár, aki a koncerten fog játszani, és ha majd nagyok leszünk, akkor mehetünk oda dobolni” - mondta Molnár Levente.

A Miskolc Dixieland Band tagjai a különböző fesztiválokon kívül számos önálló est keretében is fellépnek. A megyeszékhelyen pedig a városi események rendszeres szereplői. Az együttes egyébként 1990-ben alakult, így tavaly ünnepelték volna fennállásuk harmincadik évfordulóját, ami a járványhelyzet miatt az idei évre tolódott.
 
„Ütős tanárunk, Lajhó Gyula invitált meg, hogy Levente mégis lássa, hogy miről is van szó. Egy zenekarban egy dobosnak mi a dolga, mit csinál, mire is készül ő valójában, és hogy ezt egy élő koncert kereteiben megismerje és tapasztalatot szerezzen legalább ilyen formában” - nyilatkozta Molnár Gábor.

A koncert repertoárjában Rimszkij-Korszakov, A dongó című szerzeménye is felcsendült. Az együttes vezetője pedig több érdekes információt is megosztott a közönséggel a zenei stílusokról, továbbá az általuk játszott számokról.

„A koncertjeink a swing és jazz zenének a tradicionális megközelítése, amit ilyenkor bemutatunk. Ma konkrétan a filmes dixieland nevet adtam a koncertnek, mert megpróbáltunk olyan negyvenöt perces programot összeállítani, ahol a gyerekek a film világból válogatott zenéket hallják feldolgozva. Úgy, hogy mi dolgoztuk fel erre a hangszer összeállításra, vagy pedig azért, mert egy az egyben így szólal meg az adott filmben” - emelte ki Balla Miklós, a Miskolc Dixieland Band zenekarvezetője.

A közönség a programon többek között a Mézga család és a Rózsaszín Párduc zenéit is meghallgathatta. Ezen kívül a Star Wars egyik epizódjában szereplő földönkívüli együttes, a Cantina Band zenekar muzsikája is felcsendült a színpadon. Az eseménysorozat következő állomása jövő februárban lesz, amelynek alkalmával népzenei kalandokra invitálják majd a fiatalokat.