Sípszó, gólhelyzet, gyerekzsivaj. Tavaszváró labdarúgó bajnokságot rendeztek az Újváros Téri Általános Iskolában
Fedett pályás focibajnokságot rendeztek az Újváros Téri Általános Iskolában. A tavaszváró eseményt hagyományteremtő céllal szervezték, öt iskola és közel 60 diák részvételével.
Az Újváros Téri Általános Iskolában nagy hagyománya van a labdarúgásnak. Az intézmény fiatal focistái közül sokan játszanak a Sajóvölgye színeiben, illetve a Bozsik Intézményi Program keretén belül többen járnak edzésre Koleszár Gáborhoz.
„Testnevelő kollégáinkkal gondolkodtunk azon, hogy az őszi és a tavaszi sportversenyek, diákolimpiai versenyek között is kellene lehetőséget biztosítani a diákok számára a versenyzésre. Tavaly jött először az ötlet, hogy rendezzünk akkor alsó tagozatosoknak fedett pályás atlétika versenyt, amit idén már másodszor rendeztünk sikerrel. Ezen felbuzdulva úgy gondoltuk, hogy labdarúgásban is a harmadik korcsoportosoknak egy futsal kupát rendezünk, Tavaszköszöntő Kupa néven” - mondta Koleszár Gábor, szervező.
A hiánypótló sportrendezvényen öt intézmény diákjai vettek részt. A házigazda csapatán túl a Bolyky Tamás, a II. János Pál Katolikus, a Szent György Katolikus és a Vasvár Úti Általános Iskola diákjai versenyeztek egymással. A rövid köszöntőt követően megkezdődtek a mérkőzések. A fiatal sportolók lelkesen rúgták a bőrt, a pálya széléről hangosan szurkoltak a diáktársak.
„Nagyon jól érzem magam és örömmel készültünk, mert ősszel is jól teljesítettünk és most is nagy önbizalommal állunk ehhez a sportrendezvényhez” - nyilatkozta Spisák Balázs, az Újváros Téri Általános Iskola tanulója.
A bajnokság kora délután ért véget. Minden csapat igen ügyesen játszott. Fantasztikus gólok, izgalmas helyzetek, ügyes védések tarkították a mérkőzéseket. A Tavaszváró futsal kupa győztese az Újváros Téri Általános Iskola lett. Második helyen a Szent György Katolikus Általános Iskola csapata végzett. A Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai állhattak a dobogó harmadik fokára.
![A Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai fociznak a Vasvár Úti Általános Iskola tanulóival. A Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai fociznak a Vasvár Úti Általános Iskola tanulóival.](https://www.ozd.hu/static/26903_s.jpg)
![A Szent György Katolikus Általános Iskola és az Újváros Téri Általános Iskola diákjai fociznak. A Szent György Katolikus Általános Iskola és az Újváros Téri Általános Iskola diákjai fociznak.](https://www.ozd.hu/static/26904_s.jpg)
![Az első Tavaszváró Labdarúgó Verseny díjazottjainak járó érmek és kupa. Az első Tavaszváró Labdarúgó Verseny díjazottjainak járó érmek és kupa.](https://www.ozd.hu/static/26905_s.jpg)
![Az Újváros Téri Általános Iskola harmadik korcsoportos csapata. Az Újváros Téri Általános Iskola harmadik korcsoportos csapata.](https://www.ozd.hu/static/26906_s.jpg)
![Vasváros diákok igyekeznek gólt rúgni a Bolyky Tamás Általános Iskola elleni focimeccsen. Vasváros diákok igyekeznek gólt rúgni a Bolyky Tamás Általános Iskola elleni focimeccsen.](https://www.ozd.hu/static/26907_s.jpg)
![Az aranyérmes csapat. Az aranyérmes csapat.](https://www.ozd.hu/static/26909_s.jpg)