Egy pályázat és egy alapítvány támogatása került a képviselő-testület elé. A napirendi javaslatok mindegyikét egyhangú igennel fogadták el a tagok.
Az Oktatási, Kulturális és Sport, az Egészségügyi és Szociális, valamint a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság is ülésezett kora délután a Városháza nagy tanácstermében. Utóbbi saját hatáskörben egy négy lakásból álló ingatlant is értékesített. A pontokat utána a rendkívüli ülésen tárgyalta meg Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Elsőként egy TOP Pluszos pályázat került előtérbe, amelyre támogatási kérelmet szeretne benyújtani az önkormányzat. A felhívás a „Helyi humán fejlesztések” címet kapta.
„Egyeztettünk valamennyi önkormányzati fenntartású intézménnyel, illetve gazdasági társasággal. Olyanokkal, akik humán szolgáltatások közvetítésével foglalkoznak a város területén. Ebbe beletartozik az ÓMÉK, beletartozik az ÓTSZEGYII, az óvodák, a könyvtár, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat is. A pályázati felhívás tevékenységéhez kötődően az ő javaslataik alapján állítjuk össze azt a programnaptárat, azt a programtervet, amiről gyakorlatilag a pályázatunk szólni fog” - mondta Szaka Attila, köznevelési, művelődési és projekt ügyintéző.
A benyújtani kívánt projekttervezet Ózd vonatkozásában fogalmaz meg fejlesztési elképzeléseket. A program szemléletformálási, közösségfejlesztési, szolgáltatásfejlesztési, egészségfejlesztési területeken fogalmaz meg programokat, képzéseket a lakosság részére. A tervek között azonban szerepel például táboroztatás is. Összesen 400 millió forintra lehet pályázni. Az összeg segítségével színesebbé tudnak tenni egy-egy nagyobb rendezvényt, valamint olyanokat szervezhetnek, amely a lakosság javára válhat.
„Kilenc éve alapelvemnek tekintem, hogy minden önkormányzatok számára megjelenő, 100%-os finanszírozású pályázati felhívásra az önkormányzat projektet ad be. Így történik ez a mostani alkalommal is. Főként fontos a helyi humán fejlesztés, hiszen van a városunkban min segíteni. Igyekszünk olyan projekteket megvalósítani, amik hasznára vannak az itt élőknek” - emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.
A pályázat benyújtását elfogadta a grémium. Szóba került továbbá egy alapítvány támogatása is. Angyal Béla területi képviselő 115.000 forinttal kívánja támogatni az Ózd és Térsége Katasztrófavédelmi Alapítványt. A pénzből az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság futópadját szeretnék felújítani. A tagok elfogadták a támogatást, a lakóterületi céltartalék terhére.