Főzőverseny Urajon

Főzőversenyt rendezett az Uraj-Susa Jövőjéért Egyesület, az uraji Művelődési Ház udvarán. Összesen 11 csapat mérte össze tudását.

11 csapat nevezett be a hétvégi főzőversenyre, ahol különböző íncsiklandó ételek készültek a szabad ég alatt. A résztvevők számára ugyanis nem volt megszabva, hogy milyen alapanyagból dolgozhatnak, így a hagyományos gulyásleves mellett többek között húsleves, krumplilángos és slambuc is készült. A napsütéses időnek köszönhetően sokan kilátogattak a rendezvényre.

„Mivel ez nem családi nap, ugye olyan, hogy Susa nap vagy Uraj nap már nagyon régen volt, ez csak egy egyszerű főzőverseny, ezért inkább csak a helyiek, akik el szoktak jönni a két községből, Urajról és Susáról. De azt kell, hogy mondjam 11 és dél körül már általában elég sokan vagyunk. Nyilván ez nagyon sok mindentől szokott függeni” - mondta Scitovszky Nikoletta, az Uraj-Susa Jövőjéért Egyesület elnöke.

A gyerekeket kreatív foglalkozással és mobil játszóházzal várták a szervezők. A délelőtti program jó hangulatban telt, sokan régi ismerősökkel is összefutottak.

„Itt lakom Urajon, és örülök, ha van valamilyen megmozdulás. Az itteni alapítványok és egyesületek nagyon sok megmozdulást szerveznek. Amikor időm engedi, én is örömmel látogatok ki. A mai főzőversenyen pedig nagyon sok csapat rajthoz állt. Bízom benne, hogy mindenki azt a sikert fogja elérni, amire számított. De a lényege ennek a rendezvénynek az, hogy régi jó barátok, ismerősök tudnak találkozni és kötetlenül tudják eltölteni a szabadidejüket. Én is ezért jöttem” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

Délben vette kezdetét az a megmérettetés, amely mind a szervezőknek, mind a résztvevőknek a legnagyobb izgalmat hozta. 12 fajta chili paprika várta, hogy erősségi sorrendben, a leggyengébbtől kezdve megkóstolják a bátor jelentkezők. Hatan tették próbára magukat, a verseny végére pedig csak hárman maradtak. A győztes, Kovács Zalán a listán szereplő nyolcadik chili paprikáig jutott el.

„Ilyen megpróbáltatásban még nem volt részem. Mint civil ember sokat eszem, mármint chili paprikát, „Chili head-nek” vallanám magamat. Hát nyers formában még nem kóstoltam ezeket a paprikákat, inkább különböző szószok formájában. Valamelyik 100%-os chili paprika volt, úgy volt ledarálva, van amelyik ízesített szósz volt, de nem lehet összehasonlítani a kettőnek az erősségét, ugyanis ezek a nyers paprikák sokkal jobban kifejtik az erősségüket” - emelte ki Kovács Zalán.

Egy órakor a főzőverseny győztesét is kihirdették, ahol a Müszjő elnevezésű csapat érte el az első helyezést, akik káposztás babot és burgonya laskát készítettek. Az eseményt tombolahúzás zárta, ahol egy kapszulás kávéfőző volt a főnyeremény.

(forrás)