Ünnepi képviselő-testületi ülésen kapták meg kitüntetéseiket a díjazottak
Ünnepi testületi üléssel vette kezdetét a VI. Hétvölgy Fesztivál. A polgármesteri köszöntőt követően átadták az Ózd Város Díszpolgára és a Pro Urbe Ózd-díjakat.
Zeneszóra vonult be az elnökség az ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos termébe, majd megálltak az elnökségi asztalnál. A Himnusz csendült fel, amit a megjelentekkel közösen énekeltek el. Az ünnepi dallamok után Rási Zorka, az ÓMI Zenés Színház egyik tagja lépett a színpadra, akitől a Most élsz című szám feldolgozását hallhatták a résztvevők.
Az ünnepi képviselő-testületi ülésen Janiczak Dávid polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd megnyitotta a VI. Hétvölgy fesztivál programsorozatát. Szót ejtett a város apró, szerethető mozzanatairól és az összetartó, segítőkész lakóközösségről.
„Együtt van itt minden, rossz és jó, nehéz és könnyű, öröm és bánat. Az élet teljessége. Igen, ez a mi Ózdunk. Ez mind mi vagyunk, hiszen mi, itt élők tesszük ilyenné. Ózd nemcsak utcák és házak halmaza, utak és intézmények sora, hanem az itt élő emberek közössége is. Én, te, ő, mi, ti, ők – valamennyien. És mi mind szeretünk itt élni. Ide tartozunk. És az ember az övéit nem hagyja el könnyen” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.
A díjazottakról is szót ejtett beszédében. Úgy fogalmazott, hogy „a most jutalmazottak azért sikeresek, mert mások hasznára, a közösségért, Ózdért dolgozva értek el elévülhetetlen eredményeket.” A köszöntő után átadták a kitüntető díjakat. Ózd Város Díszpolgára elismerésben részesült Kurucz János, a kohászat egykori főosztályvezetője, akinek a város iránti elkötelezettségét, aktív társadalmi-közéleti tevékenységét például szolgáló életútját díjazták. Ózd Város Díszpolgára elismerésben részesült posztumusz, Tartó Lajos, aki 44 év közéleti és 25 év önkormányzati képviselői munkája során egész életében a közösséget szolgálta. A közösségépítés terén szerzett elévülhetetlen érdemeit ismerték el. 2019. szeptemberében hunyt el, azonban azóta is meghatározó alakja Szenna, Uraj és Susa életének.
Ezt követően a polgármester átadta a Pro Urbe Ózd-díjakat. Az elismerést idén hárman vehették át. Elsőként Benyhe László, a kohászat egykori mérnöke, akinek a város iránti elkötelezettségét, aktív társadalmi szerepvállalását, örökségvédő munkáját ismerték el. Dr. Csízi Zoltán gyermekháziorvost is a színpadra szólították. Ő 1965-ben kezdte meg orvosi tanulmányait, azóta az emberek gyógyításának szentelte az életét, amelyet közel öt évtizede végez. Szintén elismerésben részesült Ráki Pál, szolgálatirányító parancsnok és rendőr főtörzszászlós is. Munkáját kiemelkedő szorgalommal, fegyelemmel végezte és hozzájárult a fiatal kollégák fejlődéséhez. A közel négy évtizedes szakmai tevékenységét díjazták Pro Urbe Ózd kitüntetéssel. Az elismertek nevében Kurucz János mondott köszönetet.
„Én itt és most az életben elérhető legmagasabb szintű kitüntetésben részesültem, hiszen nyolcvanötödik életévemet betöltve, szűkebb pátriám elismerését vehettem át az élettevékenység megbecsülésének elismeréséül. Csupa nagybetűs szavakkal köszönöm ezt a legmagasabb rendű és rangú elismerést, amelyben az adományozók részesítettek” - mondta Kurucz János, Ózd Város Díszpolgára.
Az ünnepi perceket követően minden résztvevőt meginvitáltak a VI. Hétvölgy fesztivál programsorozatára. A díjátadót a Szózat és a Székely Himnusz közös éneklésével zárták. Az ünneplők az ÓMÉK-Olvasó Színháztermébe vonultak, ahol a Feledi Project Szálkák előadását tekintették meg. Az Ózdi Városi Televízió pénteken este fél nyolctól felvételről sugározza a teljes ünnepséget.
![Meghívott vendégek az Adorján Lajos teremben. Meghívott vendégek az Adorján Lajos teremben.](https://www.ozd.hu/static/22589_s.jpg)
![Távoli kép a megjelentekről. Távoli kép a megjelentekről.](https://www.ozd.hu/static/22590_s.jpg)
![Elnökségi tagok a Himnusz alatt. Elnökségi tagok a Himnusz alatt.](https://www.ozd.hu/static/22600_s.jpg)
![Janiczak Dávid polgármester, mellette Tartó Lajos özvegye. Janiczak Dávid polgármester, mellette Tartó Lajos özvegye.](https://www.ozd.hu/static/22591_s.jpg)
![Sorakoznak a kitüntetések. Sorakoznak a kitüntetések.](https://www.ozd.hu/static/22582_s.jpg)
![Rási Zorka énekel. Rási Zorka énekel.](https://www.ozd.hu/static/22583_s.jpg)
![Benyhe László hozzátartozója átveszi a díjat. Benyhe László hozzátartozója átveszi a díjat.](https://www.ozd.hu/static/22592_s.jpg)
![Nézők az ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos termében. Nézők az ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos termében.](https://www.ozd.hu/static/22584_s.jpg)
![Nézők az ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos termében. Nézők az ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos termében.](https://www.ozd.hu/static/22585_s.jpg)
![Janiczak Dávid ünnepi beszédet mond. Janiczak Dávid ünnepi beszédet mond.](https://www.ozd.hu/static/22586_s.jpg)
![Dr. Csízi Zoltán gyermekorvos és Janiczak Dávid polgármester. Dr. Csízi Zoltán gyermekorvos és Janiczak Dávid polgármester.](https://www.ozd.hu/static/22593_s.jpg)
![A díjazottak egy sorban ülnek. A díjazottak egy sorban ülnek.](https://www.ozd.hu/static/22587_s.jpg)
![Janiczak Dávid polgármester és Kurucz János, Ózd Város Díszpolgára. Janiczak Dávid polgármester és Kurucz János, Ózd Város Díszpolgára.](https://www.ozd.hu/static/22588_s.jpg)
![Janiczak Dávid polgármester és Ráki Pál a rendőrség nagyra becsült tagja. Janiczak Dávid polgármester és Ráki Pál a rendőrség nagyra becsült tagja.](https://www.ozd.hu/static/22594_s.jpg)
![Kurucz János beszédet mond. Kurucz János beszédet mond.](https://www.ozd.hu/static/22595_s.jpg)
![A díjazottak és az elnökség összeállt egy közös képre. A díjazottak és az elnökség összeállt egy közös képre.](https://www.ozd.hu/static/22596_s.jpg)
![Meghívott vendégek az Adorján Lajos teremben. Meghívott vendégek az Adorján Lajos teremben.](https://www.ozd.hu/static/22597_s.jpg)
![Berziné Szarka Ilona és Riz Gábor. Berziné Szarka Ilona és Riz Gábor.](https://www.ozd.hu/static/22598_s.jpg)
![Fábián-Dobos Eszter és Szaka Attila. Fábián-Dobos Eszter és Szaka Attila.](https://www.ozd.hu/static/22599_s.jpg)