A véradókat várták a hónap utolsó szerdáján az Árpád vezér út 22-es szám alatt. Ez alkalommal negyvenöten segítettek embertársainknak.
Folyamatosan érkeztek a véradók az Árpád vezér út 22. szám alá, ahol a Vöröskereszt munkatársai várták a helyieket. Azzal, hogy vért adunk, bajba jutott embertársainkon segíthetünk. A donorok, ahogy mindig, úgy most is hemoglobinszint és állapotfelmérés, valamit orvosi konzultáció után feküdhettek a székbe. Számuk mindig változik.
„A véradók folyamatosan érkeznek, nagyon örülünk neki, hogy új véradót is üdvözölhetünk köreinkben és nagyon fontosnak tartom azt, hogy valakinek, aki a 18. életévét betöltötte és még nincs hatvan éves és úgy gondolja, hogy szeretne eljönni véradásra és egészségesnek érzi magát, ezt megteheti. Minden véradó, aki ezzel a jócselekedetével él, három ember életét mentheti meg” - hangsúlyozta Bereczki Erika, a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének területi vezetője.
Egy alkalommal négy és fél deciliter vért vesznek le a donoroktól. Azon kívül, hogy segítünk embertársainkon, saját szervezetünkre is jótékony hatással van az új vér képződése.
„Saját egészségem érdekében teszem meg azt a döntést. Másokon, az embertársaimon segítek. Harmincszoros véradó vagyok és nekem ez nagyon fontos” - nyilatkozta Szabó Attiláné.
„Mivel nekem semmi nehézséget nem okoz és fájdalmat sem, gondoltam, hogy megpróbálok segíteni, hátha valakinek használok vele. Ebben az esetben például tudom, hogy kinek ajánlottam fel a ma adott véremet. Egy csípőprotézis műtéthez” - mondta Hubai Imre.
A vérvétel után nyomókötést tesznek a szúrás helyére. Ezt követően nem ajánlatos a nap hátralévő részében fizikai megterhelést végezni. Mint mindig, járt a véradás mellé az ostya szelet és a víz, hogy az elveszett energiaforrást pótolják a donorok. A júniusi véradáson negyvenöten segítettek embertársainkon.