Értéket teremteni
Kultúra
2021. szept. 22.

Értéket teremteni

Idén már negyedik alkalommal tartották meg a Barkó Dalostalálkozót Kissikátorban.

Ezúttal is szép számú résztvevő mellett zajlott a Barkó Dalostalálkozó Kissikátorban. A hagyományőrző eseményt idén immár negyedik alkalommal szervezték meg. A kora délutántól estig tartó programon többek között a járdánházi Vadvirág Népdalkör, a Domaházi Hagyományőrző Egyesület, és a Détéri Asszonykórus is vett részt. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy mind a helyiek, mind a vendégek évről-évre nagyon várják az újabb találkozókat.

„Már kialakult egy olyan közösség, és ezt nem csak Kissikátorra értem, elsősorban a Hangony völgyén és a Nádasd völgyén, akik szívesen mennek egymáshoz. Arló, Járdánháza, innen a völgyből szomszédunk, Domaháza. Mind a négy alkalommal itt volt mind a négy együttes. Minden alkalommal, amikor ők szerveznek valamilyen rendezvényt, ott vagyunk náluk. Tehát ez már egy dalos közösséggé alakult” - fogalmazott Kocsik László Csaba, Kissikátor polgármestere.

Az Arlói Vegyeskar Hagyományőrző Népdalkörének tagjai is jelen voltak az eseményen. A házigazda település képviseletében pedig a Vargányák Citerazenekar és a Kissikátori Harmónika- és Népdalkör produkcióit is meghallgathatták a vendégek. A találkozón a járdánházi Vadvirág Népdalkör vezetője Papp Elemérné is jelen volt, akitől megtudtuk, hogy közösségük idén szeptemberben az Arany Páva-díjat is megkapta. A mostani programra is színes repertoárral érkeztek.

„Nagyon-nagyon sok népdal van, nagyon sok palóc népdal van. Én a csoportommal általában palóc népdalokat szoktunk megtanulni énekelni, de szoktunk még hortobágyit, és felvidéki dalokat is énekeltünk már. Széles a skála” - nyilatkozta Papp Elemérné, a Járdánházi Nyugdíjas Egyesület, Vadvirág Népdalkör vezetője.

A IV. Barkó Dalostalálkozón nem csak a zenei élmények kerültek előtérbe, hanem a különleges tárgyak is. A programon ugyanis Csank Tímea kerámiáit is megcsodálhatták a résztvevők. A Kissikátor testvértelepüléséről, a szlovákiai Détérről érkező hölgy repertoárjában a különféle virág- és madármotívumokkal díszített faliképek, kínálótálak, de még a magyar címer is megtalálható volt. A Hetedhét Népzenekar közreműködésével pedig a nap további részében táncházat is rendeztek, amelyet az esemény zárásaként estebéd követett.