Mozgalmas évet zártak tavaly a tűzoltók

Szárazfű és lakástűzből sem volt hiány 2022-ben. Az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsokság tavalyi évi beszámolójából látható többek között, hogy rekordszámú szárazfűtűzhöz vonultak.

Mozgalmas volt a 2022-es év a tűzoltók számára. Tudhatjuk meg ezt legutóbbi éves beszámolójukból. Az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-Parancsnokság 26 települést ölel fel, amelyek közül három város. Területükön több mint 62 ezer ember él. A beavatkozó állomány pedig 61 fő. Legnagyobb veszélyforrásként az Ózdi Acélművek Kft.-t tartják, amely tevékenységéből adódóan kiemelten tűzveszélyes. További kockázatot jelent a szűk, helyenként nehezen járható dombvidéki úthálózat, a közúti közlekedésben megjelenő nagyszámú teherszállítmány, valamint a nagy kiterjedésű és sok esetben nehezen megközelíthető, gondozatlan, vegetációval keletkező tűzeset.

„Az országban is egyedülálló módon, kifejezetten nagymértékben sújtotta, illetve nagyon nagy mennyiségű vegetációban keletkező tűznél kellett beavatkozni. Amellett, hogy az állományunk kifejezetten jól helytállt, nem történt késedelmes beavatkozás, nem történt személyi sérülés, illetve haláleset sem ezekből a káresetekből adódóan. Ezek mind-mind olyan tapasztalatokat adtak nekünk, amely mentén nagyon nagyon messze mutató tanulmányok, illetve nagyon messze mutató kutatásokat kell elkezdenünk, hiszen ezeket a tüzeket valamilyen módon meg kell előznünk” - mondta Tőkés Tamás, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-Parancsnokság tűzoltóparancsnoka.

Ezek az esetek tavaly nagyon korán kezdődtek. Február 21-ig már több mint kétszáz káresetnél avatkoztak be a tűzoltók. Korábban volt olyan év, amikor ez a szám az egész esztendőt lefedte. 2022-ben március 22-én tetőzött a szárazfűtűz. Ekkor a helyieket harminc esethez riasztották, így több megyéből is érkezett segítség, de önkéntesek is nekiláttak az oltásnak.

„Mi mozgósítottuk az önkéntes tűzoltóinkat, és a délután folyamán a Sáta Borsodbóta közötti tüzet eloltották. Épphogy befejezték ezt a tűzoltást a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságtól kerestek, hogy kiemelt riasztási fokozat van Borsodbóta és Uppony közötti területen” - tette hozzá Gulyás János, Borsodbóta polgármestere.

Később a szárazfűtűz terjedése tízmilliós károkat okozott, ugyanis melléképületek, bontásra váró autók és hétvégi házak is a lángok martalékává váltak. Az előző évekhez képest jelentősen megugrott a tűzesetek száma, amelyektől messze elmarad a műszaki mentés, a téves és a szándékosan megtévesztő jelzés is. Négyszázhuszonhatszor mezőn vagy erdőben, kilencvenháromszor pedig valamilyen ingatlanban törtek fel a lángok. Még csak öt nap telt el a tavalyi évből, de máris egy borsodnádasdi háznál oltották a tüzet, ahol az egyik szoba teljesen, a tető pedig részben leégett. A városi televízióban is több ilyen jellegű eseményről számoltak be. Ilyen volt például a kigyulladt busz, de év végén egy gázrobbanáshoz is ki kellett vonulniuk.

„Lecseréltem, levettem, de már akkor elkezdett szivárogni a gáz a palackból. El akartam zárni, vissza akartam tenni, és ahogyan égett a kandalló, már csak annyit láttam oldalról, hogy jön a láng” - nyilatkozta Váradi Zoltán.

Természeti veszélyforrások közt a Sajó a legjelentősebb, de számos kisvízfolyás okozta káresettel, villámárvizekkel és az ezekkel járó földcsuszamlásokkal is szembe kellett nézniük.

(forrás)