Lufik, virágcsokrok és búcsúversek – elballagtak az óvodások
Harminchárom nagycsoportos ballagott el tegnap délután a Katona József Úti Óvodából. A gyerekek versekkel és énekekkel készültek az ünnepségre, amelyen családjaik is részt vettek.
Csokrokkal és lufikkal a kezükben érkeztek a családtagok a Katona József Úti Óvoda udvarára, ahol ünnepélyes keretek között ballagtak el a nagycsoportosok. Juhász Tamásné, az Ózdi Városi Óvodák intézményvezetője köszöntötte a megjelenteket és indította útnak a gyerekeket. Néhány szülőnek is köszönetet mondott az évek alatt nyújtott áldozatos munkájukért.
„Délelőtt már ilyenkor nagyon sírunk, sőt a próbákat is végig sírjuk megmondom őszintén, mert nagyon hozzánk nőnek. Tényleg azt kell hogy mondjam, hogy van, akit a cipőfűzésre, az étkezésre megtanítunk, van akit beszélni tanítunk meg, tehát nagyon hozzánk nőnek. A kétszázhúsz nyitvatartási nap alatt, amit egy évben a nevelési év tartalmaz, ha ezt megszorozzuk hárommal, megszorozzuk nyolc vagy tíz órával, amit itt vannak, nagyon sok időt töltünk velük. Ők megosztják velünk az örömeiket, a szomorúságaikat, úgyhogy eggyé forrunk, ilyenkor az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet” - fogalmazott Juhász Tamásné, az Ózdi Városi Óvodák intézményvezetője.
Harminchárom iskolaköteles ballagó vett búcsút az intézménytől. A nagy napot megelőzően tablót is készítettek, amelyre lerajzolták saját magukat. Az ünnepségen minden csoport aprósága búcsút intett egy-egy verset elszavalva.
Számos vers és ének elhangzott, ami meghatotta a szülőket. A kicsik életútja egy fontos mérföldkőhöz érkezett, mely pillanatokat szüleik fotókkal és videó felvételekkel meg is örökítettek.
„Az óvodában területi képviselőként is és védőnőként is szinte napi szinten jelen vagyok. Ezek a gyerekek egy kicsit az enyémek is. Meghatódva és boldogan vettem részt a mai ballagásukon” - mondta Zsuponyó Anett, alpolgármester, területi képviselő.
A város polgármestere, Janiczak Dávid is tiszteletét tette az eseményen és örömmel figyelte a gyerekek műsorát. A kicsik már izgatottan várják az iskolát, van olyan, aki már teljesen felkészült a tanulásra.
„A Bolyky iskolába fogok járni, sporttagozatos leszek. Már megvan az iskolatáskám, tolltartóm, íróasztalom és a forgószékem is” - nyilatkozta Buda Blanka, ballagó.
Minden csoport felengedett egy-egy kék lufit, majd nézték, ahogy elszáll. Az ünnepi műsor végén közösen táncra is perdültek.
![Szülők a ballagáson. Szülők a ballagáson.](https://www.ozd.hu/static/20716_s.jpg)
![Két ballagó kislány. Két ballagó kislány.](https://www.ozd.hu/static/20718_s.jpg)
![Janiczak Dávid polgármester és Zsuponyó Anett alpolgármester a ballagáson. Janiczak Dávid polgármester és Zsuponyó Anett alpolgármester a ballagáson.](https://www.ozd.hu/static/20719_s.jpg)
![Távoli kép a ballagásról. Távoli kép a ballagásról.](https://www.ozd.hu/static/20720_s.jpg)
![Az egyik kisfiú két csokrot tart a kezében. Az egyik kisfiú két csokrot tart a kezében.](https://www.ozd.hu/static/20721_s.jpg)
![Távoli kép a végzős gyerekek egy részéről. Távoli kép a végzős gyerekek egy részéről.](https://www.ozd.hu/static/20722_s.jpg)
![Búcsúzó csoport. Búcsúzó csoport.](https://www.ozd.hu/static/20725_s.jpg)
![A Kis Vakond csoport ballagó tarisznyája. A Kis Vakond csoport ballagó tarisznyája.](https://www.ozd.hu/static/20726_s.jpg)
![Versmondó kislány. Versmondó kislány.](https://www.ozd.hu/static/20727_s.jpg)
![Az egyik csoport ballagói versel búcsúznak az óvodától. Az egyik csoport ballagói versel búcsúznak az óvodától.](https://www.ozd.hu/static/20723_s.jpg)
![Közeli kép két kisgyerekről a közös tánc közben. Közeli kép két kisgyerekről a közös tánc közben.](https://www.ozd.hu/static/20729_s.jpg)
![Tapsoló gyerekek. Tapsoló gyerekek.](https://www.ozd.hu/static/20730_s.jpg)
![Az ég felé szállnak a kék lufik. Az ég felé szállnak a kék lufik.](https://www.ozd.hu/static/20731_s.jpg)
![A gyerekek által készített tabló. A gyerekek által készített tabló.](https://www.ozd.hu/static/20717_s.jpg)
![Közeli kép az egyik versmondó kislányról. Közeli kép az egyik versmondó kislányról.](https://www.ozd.hu/static/20724_s.jpg)
![Távoli kép a közös táncról. Távoli kép a közös táncról.](https://www.ozd.hu/static/20728_s.jpg)
![Juhász Tamásné, az Ózdi Városi Óvodák intézményvezetője köszönti a megjelenteket. Juhász Tamásné, az Ózdi Városi Óvodák intézményvezetője köszönti a megjelenteket.](https://www.ozd.hu/static/20715_s.jpg)