Beszámolók, menetrendváltozás, kormányzati támogatás felhasználása – Ülést tartott a képviselő-testület ma délután
Önkormányzat
2023. máj. 24.

Beszámolók, menetrendváltozás, kormányzati támogatás felhasználása – Ülést tartott a képviselő-testület ma délután

Az Ózdi Rendőrkapitányság, a Tűzoltóparancsnokság, a Polgárőrség, a Polgármesteri Hivatal és öt önkormányzati cég tavalyi tevékenysége is napirenden volt a mai képviselő-testületi ülésen.

A mellékleteivel együtt közel 40 oldalas az a beszámoló, amelyben az Ózdi Rendőrkapitányság elmúlt évi munkáját értékelte Soós Attila kapitányságvezető. Olvasható az anyagban az is, hogy a kiemelten kezelt bűncselekmények számában 2010 óta a második legjobb eredményt sikerült elérniük. A közterületen elkövetett bűncselekmények, valamint a kiemelten kezelt vétségek érezhető csökkenést mutatnak, a lopások, a lakásbetörések, a rongálások és garázdaságok száma mérséklődött. A rendőr alezredes, felettese Czinege László vármegyei rendőrfőkapitány jelenlétében mondott köszönetet elődjének, dr. Varga Lászlónak, s megköszönte a bizalmat és együttműködést a települési önkormányzatok vezetőinek is.

„Őszintén remélem, hogy ez az együttműködés és kölcsönös támogatás a jövőben is megmarad, elősegítve azt a közös célt, hogy Ózd és térsége egy még élhetőbb és biztonságosabb város legyen” - mondta Soós Attila, kapitányságvezető.

Jelen volt az ülésen Tőkés Tamás tűzoltóparancsnok is, helyettese Czene Zsolt kíséretében. Az Ózdi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2022. évi tevékenysége volt a téma. A tartalmas beszámolót a tűzoltó alezredes szóban 2 dologgal egészítette ki, amelyből az egyik a parancsnokság működési területét sújtó vegetációban keletkezett tűz egyedülálló, hatalmas mértéke, amelyekkel kapcsolatosan jól helytállnak, de a megelőzés komoly feladat.

„Bár nagyon leterhelt az állományunk, nagyon sok káresetnél kell beavatkoznunk, az országban egyedülálló módon fel van töltve az állománytáblánk. Igyekszünk olyan munkakörnyezetet biztosítani a kollégáinknak, ami egy megtartóerőt biztosít” - tette hozzá Tőkés Tamás, tűzoltóparancsnok.

A polgármester kérésére Magyarország Kormánya még tavaly márciusban ítélt meg 500 millió Ft-os támogatást Ózd Város Önkormányzatának, amit útfelújításra, önkormányzati intézmények eszközbeszerzésére és közterület-fejlesztésre kapott. Az energiaválság miatt a polgármester módosítást kért, hogy az eszközbeszerzésre fordítandó keretet energetikai beruházásokra is felhasználhassák, ezt a Kormány jóváhagyta. Most a képviselő-testület is módosította a korábbi határozatot, így az intézményi eszközbeszerzésre elhatárolt rész, 123 millió Ft így épületenergetikai fejlesztésekre fordítható. Az összegből az Alkotmány úti orvosi rendelők, védőnői szolgálat és mentőállomás épületének energetikai korszerűsítése valósul meg teljes körben.

„Én támogatom azt, hogy az épület egy teljes felújításon essen át. Ennek keretében a falak hőszigetelés, a nyílászárók cseréje, a tető vízszigetelése is meg fog történni, nagyon sok probléma megoldódik, de a legfőbb a rezsiköltségek helyzetbeállítása” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

A közterületi infrastruktúra fejlesztésre elkülönített és már tavaly erre tartalékolt 18 millió Ft-ot pedig az önkormányzati tulajdonú belterületi utak felújítására csoportosították át. Ebből a rendkívül rossz állapotban lévő, a Drótos-tetőre felvezető Bolyai Farkas út újul meg teljes szélességben és hosszban miután a régi TV tornyot elbontják.

Módosul Ózdon az autóbusz menetrend. A március 1-jei változásokat követően a lakossági visszajelzések alapján a Polgármesteri Hivatal és a VOLÁNBUSZ Zrt. munkatársai felülvizsgálták a meglévő járatokat, így közel 20 járat közlekedése lesz optimalizálva június 17-étől. A módosítás a viteldíjak- és bérletek árának változását nem érinti.

Önkormányzati cégek, a TÁVHŐ, az ÓZDINVEST, az ÓSÉK, az ÓMÉK és az ÓZDSZOLG beszámolója is napirendre került mai ülésen. Mindegyik dokumentumot egyhangúlag fogadta el a képviselő-testület.