Vöröskéry Dóra fiatal írónő mutatta be két könyvét a középiskolásoknak
Kultúra
2023. máj. 18.

Vöröskéry Dóra fiatal írónő mutatta be két könyvét a középiskolásoknak

Rendhagyó irodalom órát tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban. Vöröskéry Dóra fiatal írónő mutatta be két könyvét három középiskolai osztálynak.

A pozitív egész számok jelentéktelenségéről című könyvéből idézett egy szeletet Vöröskéry Dóra fiatal írónő, aki az Ózdi Városi Könyvtár vendége volt. Rendhagyó irodalom órán vettek részt városunk három középiskolájából a tanulók, az Ózdi SZC Bródy Imre Technikumból, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumból és az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolából. A délelőtti program azért is volt más, mint egy megszokott tanóra, mert a helyszín sem mindennapi, és az előadó tanárt is felváltotta a diákokkal majdnem egykorú írónő. A termet megtöltötték a tanulók, akik láthatóan együttműködtek a szokatlan előadáson.

„A könyvtárnak a legfontosabb feladata az olvasóvá nevelés és az irodalom megszerettetése, és ezért ezeket a rendhagyó irodalom órákat is azért tarjuk, hogy megismerjék személyesen az írókat, és ezáltal hátha egy kicsit az olvasás felé tudjuk irányítani, illetve az irodalom felé tudjuk irányítani a diákokat” - mondta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár könyvtárvezetője.

Vöröskéry Dóra szerint „A Röpképtelen madarak” novellagyűjtemény, ezer nevető varjúként ront az olvasóra. A címben jelzett madarak szárnya nem alkalmas repülésre: nem tudnak a ragadozók elől elmenekülni, ezért ezek a madarak vannak kitéve leginkább a veszélynek, de mind nagyon különlegesek. A kötetben 21 történetet ismerhetünk meg. A fantasy és a mesék mellett, humoros és groteszk írásokat is találunk könyvében.

„Igazából én nagyon jó élményekkel szoktam távozni minden egyes ilyen irodalom óráról, nagy izgalommal készülök rájuk, és bevallom, hogy egy kicsit ideges is szoktam lenni előtte, merthogy azért ez mégiscsak nagy kihívás. De amikor meglátom, hogy figyelnek, érdeklődnek a gyerekek, a fiatalok kérdeznek, és velünk csinálják a feladatokat, és esetleg még például visszajelzéseket is kapunk a pedagógusoktól, akkor meg aztán tényleg azt érzem, hogy ennek volt értelme, és ez egy tök fontos dolog” - hangsúlyozta Vöröskéry Dóra, író.

Vöröskéry Dóra már általános iskolás korában kezébe vette a tollat, de akkor ötleteiből leginkább mesék születtek, melyeket barátainak és szüleinek olvasott fel. Nagyon sok biztatást kapott, de az írás mindig csupán hobbit, kikapcsolódást, egyfajta flow-élményt jelentett számára. A pályaválasztás nagy nehézséget jelentett, mert nagyon sok minden érdekelte. De az irodalom jelenti a béke szigetét számára. Vezetékneve írói álnév, az alkotó hajszínéből és dédnagymamája vezetéknevének egy részletéből lett összegyúrva. A rendhagyó irodalom órán a diákok megismerkedtek egy fiatal írónővel, aki elkötelezett az irodalom, az írás iránt ,és aki ahol csak teheti, hirdeti az olvasás szeretetét és annak pozitív hatásait.