Újabb sikeres, sportos programot szerveztek a Teknőcök
Sport
2023. máj. 15.

Újabb sikeres, sportos programot szerveztek a Teknőcök

Több mint hatvan felnőtt és negyven óvodás versenyzővel rajtolt el a XXVIII. OTP Bank Ózdi Hegyifutó Verseny. Az indulók két táv közül választhattak.

„Kívánom mindenkinek, hogy az általa kitűzött célt érje el és legyen sikeres a mai napon” - ezekkel a szavakkal nyitotta meg Janiczak Dávid, városunk polgármestere a XXVIII. OTP Bank Ózdi Hegyifutó Versenyt a Bíben-völgy lábánál. Az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület szervezésében megvalósuló esemény már egy hosszú évekre visszatekintő hagyománnyá vált, amely nélkül nem telhet el év. Az idei létszám az előzőekhez hasonlóan alakult, ugyanis több mint hatvan felnőtt állt rajthoz.

„Ahogy már itt egyesek mondták ezt a legendát, mert most már ez egy legendás verseny lesz lassan, hogy XXVIII. alkalommal is sikerül megtartani. Talán azt elmondhatom kicsit dicsekvésképpen, hogy idén az első, amikor tulajdonképpen két hegyifutót is rendeztünk, mert akik visszaemlékeznek, illetve ismerik ezt a futós történetet, benne vannak, tudják, hogy volt egy kutyás futóversenyünk még télen. Az is ugyanezen a távon, ugyanezen a terepen ment, és hála az égnek most sikerült a tavaszi versennyel folytatni ezt a hagyományt” - mondta Vanczák Attila, az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület elnöke.

Akik elindultak a versenyen, két táv közül választhattak, amely szintén hagyományos. Van az úgynevezett magányos fához való futás. Ez 8,8 kilométert jelent. A másik esetében már a hármas kereszthez kell eljutni a sportolóknak és onnan visszafordulni. Ők 12.4 kilométert tettek meg. Utóbbit nagyobb emelkedők tarkítják, így ez az igazán edzetteknek való.

„Másodszorra vagyok itt. Amikor voltam legutóbb, akkor még csak a hosszabb táv volt, akkor is sikerült korcsoportos elsőként célba érnem, abszolút negyedikként. A pálya nagyon jó volt, habár elég száraz volt, és így a megkeményedett talaj kicsit jobban ütött, mint amúgy egy terepversenyen. A fönti részek viszont nagyon nagyok jók voltak és nagyon szép volt a kilátás, lehetett élvezni a panorámát. Szerintem jó kis verseny volt” - nyilatkozta Behan Anikó, a DVTK SE versenyzője.

Molnár Csaba a hosszabb távon tette próbára felkészültségét, kicsit több mint 55 perc alatt teljesítette a versenyt. Ezzel az eredménnyel a második helyen ért célba.

„Az újonnan jelölt útvonal szerintem jó volt, úgyhogy egy tökéletes versenyen lehetett futni szerintem mindenkinek. Nem volt eső, járhatóak voltak az utak, futhatóak és mindenki a saját stílusa szerint tudott haladni, ahogy én is. Én egy óvatos futó vagyok a lejtőkön és ez látszódott is” - fogalmazott Molnár Csaba, versenyző.

A rövidebb távot végül Behan Anikó és Török Richárd, a hosszabbat pedig Nyilas Zsuzsanna és Kriston-Bodnár László nyerte. A szokásokhoz híven miután elindultak a felnőttek, az óvodások készültek fel a rajtnál. Ők több mint negyvenen voltak. A legkisebbeket előfordult, hogy családtagjaik is elkísérték, de sokan egyedül futották le a kijelölt kört. Az esemény idén is a városba csábította a környék futóit, akik között hobbista és profi sportoló is feltűnt. Lassan mindenki célba ért. Ám az eredményhirdetést megelőzően a szervezők készültek egy kis meglepetéssel. Az After Run keretében a szemközti domboldalra invitálták a futókat levezetésképpen.

Képek forrása: Ózdi Városi Televízió, Molnár Tibor, Dulai Lajos