Berki Renátó revansot vett – ózdi sikerek a Spartan Kupán
Ismét nagy sikert aratott a Marosi István Városi Sportcsarnokban rendezett küzdősport gála. A végső mérkőzésen Berki Renátó győzelemmel örvendeztette meg a publikumot.
Sárközi Róbert a Magyar MMA Szövetség szövetségi kapitánya rövid eligazítást tartott, majd elindult a mérlegelés. A VII. Spartan Kupa hivatalos programja a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban kezdődött. Délben itt gyülekeztek az ország számos pontjáról érkező versenyzők. A szervezők több hónapja munkálkodtak azon, hogy izgalmas mérkőzésekkel kápráztassák el a közönséget. Emellett persze nagyon fontos volt a felkészülés.
„A profi sporthoz ugye támogatókra van szükség. Megfelelő háttérrel, anyagi háttérrel, hogy a sportoló akkor teljes mértékben csak azzal tudjon foglalkozni. Hát mi amit csak lehetett, megtettünk. Szinte mindennap voltak edzések, másfél órás edzések. Mi így készültünk rá. Bíztam bennünk egyébként, hogy addigra nem betegednek meg. Hála Istennek mindenki egészséges nálunk. Úgy látom az ellenfélnél is, úgyhogy hajrá, győzzön a jobbik” - mondta Soós Lajos, a Spartan Kupa főszervezője.
Délután öt órakor megnyíltak a Marosi István Városi Sportcsarnok kapui a publikum előtt. Rengetegen voltak kíváncsiak a küzdősport gálára. A rendezvény elején az ózdi Pitbull Team legfiatalabb versenyzői léptek ringbe K1-ben. Már az első két mérkőzés kiütéses győzelmet hozott.
„Nagyon izgultam. Sokat készültem erre a meccsre. Mihelyst beléptem a ringbe, kizártam a külvilágot, csak az edzőmre, Soós Lajosra koncentráltam. Mindent beleadtam, aztán szerencsére én nyertem. Most büszke vagyok magamra. Nagyon jó volt az ellenfelem, neki is gratulálok” - nyilatkozta Tóth Dana, a Pitbull Team versenyzője.
A küzdősport gála egyik legnépszerűbb eleme volt, amikor pusztakezes harcmodorra váltottak a versenyzők. A legkeményebb, legharcosabb összecsapások a gála második felében következtek. A közönség által leginkább várt mérkőzések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az ózdi harcosok közül elsőként Nagy Szabolcsot, az Ózdi Besztercei Kempó SE versenyzőjét buzdíthatták az érdeklődők, majd Berki Renátó nézett farkasszemet ellenfelével, Pogár Máriusszal. A helyi fiatalember egy korábbi versenyen az egri taekwondo mester ellen vereséget szenvedett, de most sikerült revansot vennie.
„Boldogságot! Nem tudok mást mondani. Köszönöm szépen mindenkinek! Köszönöm a mesteremnek, köszönöm a családtagjaimnak és köszönöm Ózdnak, hogy velem vannak és csak előre!” - fogalmazott Berki Renátó, a Pitbull Team versenyzője.
Az összecsapást pontozással nyerte meg Soós Lajos tanítványa. Egész este zengett a csarnok a hangos szurkolástól, a hangulat pedig a tetőfokára hágott. A gálával május 11-én az Ózdi Városi Televízió Apropó című komplex magazinja bővebben is foglalkozik majd.
![Izmokból nem volt hiány, harcosok a fal előtt. Izmokból nem volt hiány, harcosok a fal előtt.](https://www.ozd.hu/static/19856_s.jpg)
![Profi fotók is készültek a harcosokról a zöld háttér előtt. Profi fotók is készültek a harcosokról a zöld háttér előtt.](https://www.ozd.hu/static/19857_s.jpg)
![Még egy fotó a győztesről és ellenfeléről a ringben, ezúttal már a kiharcolt díjakkal a kezükben. Még egy fotó a győztesről és ellenfeléről a ringben, ezúttal már a kiharcolt díjakkal a kezükben.](https://www.ozd.hu/static/19859_s.jpg)
![A Magyar MMA Szövetség szövetségi kapitánya értekezik az egyik egyesület vezetőjével. A Magyar MMA Szövetség szövetségi kapitánya értekezik az egyik egyesület vezetőjével.](https://www.ozd.hu/static/19853_s.jpg)
![Az este utolsó meccse következik, a piros sarokban Pogár Máriusz. Az este utolsó meccse következik, a piros sarokban Pogár Máriusz.](https://www.ozd.hu/static/19861_s.jpg)
![A Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban indult a program a versenyzők mérlegelésével. A Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban indult a program a versenyzők mérlegelésével.](https://www.ozd.hu/static/19858_s.jpg)
![Este hölgyek is kötelek közé léptek, így ők is mérlegeltek. Este hölgyek is kötelek közé léptek, így ők is mérlegeltek.](https://www.ozd.hu/static/19855_s.jpg)
![A pusztakezes harcmodor nem múlt el nyomtalanul. A helyi mentőszolgálat munkatársai ellátják a sérültet a ring sarkában. Ez a mérkőzés itt ért véget. A pusztakezes harcmodor nem múlt el nyomtalanul. A helyi mentőszolgálat munkatársai ellátják a sérültet a ring sarkában. Ez a mérkőzés itt ért véget.](https://www.ozd.hu/static/19864_s.jpg)
![Újabb siker a ringben, magasba emelik a kezét a harcosnak. Újabb siker a ringben, magasba emelik a kezét a harcosnak.](https://www.ozd.hu/static/19865_s.jpg)
![Ismét eldőlt egy mérkőzés, a bíró magasba emeli a nyertes kezét. Ismét eldőlt egy mérkőzés, a bíró magasba emeli a nyertes kezét.](https://www.ozd.hu/static/19867_s.jpg)
![A mérlegelés folytatódott a férfiakkal. A mérlegelés folytatódott a férfiakkal.](https://www.ozd.hu/static/19854_s.jpg)
![Megtelt a nézőtér a Spartan Kupán. Óriási volt a hangulat. Megtelt a nézőtér a Spartan Kupán. Óriási volt a hangulat.](https://www.ozd.hu/static/19863_s.jpg)
![A VII. Spartan Kupa serlegei az asztalon várakoznak. A VII. Spartan Kupa serlegei az asztalon várakoznak.](https://www.ozd.hu/static/19869_s.jpg)
![Versenyzők a jól megérdemelt serleggel a ringben. Versenyzők a jól megérdemelt serleggel a ringben.](https://www.ozd.hu/static/19870_s.jpg)
![Besztercei Móric Lakatos Gergővel csapott össze grappling harcmodorban. Besztercei Móric Lakatos Gergővel csapott össze grappling harcmodorban.](https://www.ozd.hu/static/19871_s.jpg)
![Városunk polgármestere is helyet foglalt a nézők között. Városunk polgármestere is helyet foglalt a nézők között.](https://www.ozd.hu/static/19872_s.jpg)
![A jól megérdemelt győzelem pillanatai. Berki Renátó keze a magasban, a nézőtéren elszabadul a hangulat. A jól megérdemelt győzelem pillanatai. Berki Renátó keze a magasban, a nézőtéren elszabadul a hangulat.](https://www.ozd.hu/static/19874_s.jpg)
![A bíró magyaráz az egyik harcosnak. A bíró magyaráz az egyik harcosnak.](https://www.ozd.hu/static/19868_s.jpg)
![A bíró magasba emeli az egyik versenyző kezét. A bíró magasba emeli az egyik versenyző kezét.](https://www.ozd.hu/static/19873_s.jpg)
![Janiczak Dávid, városunk polgármestere is ringbe lépett, ugyanis ő adta át az est egyik végső mérkőzésén a kupákat. Janiczak Dávid, városunk polgármestere is ringbe lépett, ugyanis ő adta át az est egyik végső mérkőzésén a kupákat.](https://www.ozd.hu/static/19862_s.jpg)