Nyílt napot tartottak az Ózdi Városi Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájában
Oktatás
2023. ápr. 18.

Nyílt napot tartottak az Ózdi Városi Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájában

Nyílt napot tartottak az Ózdi Városi Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájában. A rendhagyó délelőttre a leendő ovis gyerekeket és szüleiket várták, hogy megismerjék az intézmény életét.

Minden szülőnek nagyon fontos időszak az óvodáskori élet. Lényeges, hogy megismerhessék azt az intézményt, amelynek falai között tölti a kisgyermek az elkövetkezendő három évet. Nagyon fontos az is, hogy a gyermek megtapasztalja, mi várja az óvodában. Hogy néz ki a csoportszoba, mennyi és milyen játékok vannak? Kikkel lehet majd játszani? Ezekre a lényeges kérdésekre is választ kaptak gyerekek és szülők egyaránt.

„Már hagyomány óvodánkban, hogy minden évben a beiratkozás előtt nyílt napot tartunk. Ide azokat a családokat várjuk sok szeretettel, akik szeretnék megismerni az óvodánkat, az óvodai nevelő munkánkat. Tudjuk azt, hogy milyen fontos a szülőknek, hogy kisgyermekeik, akik óvoda előtt állnak, milyen környezetbe kerülnek be, ezért a délelőtt folyamán lehetőséget biztosítunk számukra, a leendő óvodásaink és szüleik számára, hogy betekintést nyerhessenek a csoportjaink életébe” - emelte ki Mede-Bárdos Krisztina, óvodapedagógus.

A délelőtt folyamán hét csoportban tartottak bemutató foglalkozásokat az óvodapedagógusok. A Süni csoportban az ének-zene rejtelmeibe pillanthattak be a kicsik és szüleik. Játékos formában, számos hasznos információval ismertették meg a gyerekeket a nevelők. Bogdány Éva és kisfia is ellátogatott a nyílt napra. Éva nagyon hasznosnak tartja, hogy lehetőséget adnak a szülőknek arra, hogy kiválaszthassák a legjobb óvodát csemetéik számára.

„Én a kisfiammal érkeztem, ő majd most kezd oviban, szeptemberben. Egyelőre otthon van velem. Örülök ennek a nyílt napnak, mert megismertük az óvoda szokásait, mit játszanak a gyerekek, mivel ismerkednek meg, és így könnyebb lesz a választás. Reméljük, hogy ő is könnyebben beszokik az oviba, mert még nem nagyon szeretne járni. De most, ahogy látom, így könnyebb neki ez az egész dolog, mert könnyebben megismerkedett és jobban el van” - nyilatkozta Bogdány Éva, szülő.

A nyílt napon bemutatott foglalkozások között az ének-zenén kívül sok más témát is feldolgoztak a nevelők, többek között a Világszép kecskebéka című mesét is meghallgatták a kicsik. Gyermekdalokkal, versekkel és közös tánccal is színesítették a délelőtti programot. Az Ózdi Városi Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájában a következő hónap első hetén írathatják be gyermekeiket a szülők.