Készülnek a virágosításra a Győzelem úti kertészetben

A város virágosítását készítik elő az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dolgozói a Győzelem úti Kertészetben. Jelenleg a kora tavaszi munkálatok, ültetések zajlanak.

Egy élhető, virágos város képe számos előmunkát igényel. Ebből az egyik leglátványosabb Ózd utcáinak, tereinek virágokkal való díszítése. Éppen ezért az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai már javában a tavaszi munkálatokkal vannak elfoglalva. Jelenleg az egynyári növények ültetése, árvácskák gondozása, gyep szellőztetése és a tavaszi metszések vannak napirenden.

„Itt is a Győzelem úton szintén tavaszi munkálatokba álltunk. Már elvetettük az egynyári virágmagokat, szépen kelegetnek is már, ezek fognak majd nagyobb cserépbe ültetődni, és ezek lesznek kiültetve a város parkjaiba. Valamint jelenleg muskátlit, petuniát ültetnek a dolgozók. Ezek a növények pedig arra fognak szolgálni, hogy a virágoszlopokat díszítsék, valamint a füzéreket a város különböző pontján” - emelte ki Léman Ildikó, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény mezőgazdasági részlegvezetője.

A virágok egyelőre fóliasátor alatt nevelkednek, az ütemterv szerint majd csak májusban kerülnek ki a város utcáira. A gondozott településképhez szorosan hozzátartozik a díszes növények elhelyezése, ezért az ÓVI dolgozói aprólékos, türelmes munkával haladnak lépésről lépésre a zöldítésben.

„Jó csapatmunka folyik itt, szeretünk ültetni, magokat vetni és jó összhangban dolgozunk” - mondta Lakatos Tünde, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dolgozója.

A munka kézzel fogható, szemmel látható eredménye remélhetőleg a város lakosságát is örömmel és elégedettséggel fogja eltölteni. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény idén is szeretne részt venni a Virágos Magyarországért pályázaton. A Magyar Turisztikai Ügynökség nyáron szokta közzétenni az ehhez kapcsolódó felhívást.

(forrás)