2023-ban is megfuttatják a várost – népszerű volt az Ózdi Futónapok első állomása

Pénteken közel negyven résztvevővel újra elrajtolt az Ózdi Futónapok. Tíz kört kellett teljesíteni 45 percen belül, de az igazi cél a sportos közösség erősítése.

A szervezők már negyed öttől várták a stadionban a 2023-as sportos megmozdulásra érkezőket. Az Ózdi Futónapok szabadidős program előzményei 2015-ig nyúlnak vissza, és azóta kisebb nagyobb kihagyásokkal megrendezték az eseményt. A pénteki már a 14. alkalom volt, hogy együtt teljesítettek 10 kört a salakos pályán a futók. Az eredmények egy digitális órán is nyomon követhetőek voltak, valamint minden futónak járt a müzliszelet és frissítés az Ózdi Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából. Közel negyvenen érezték úgy, hogy képesek lefutni a 6,3 kilométeres távot, volt akinek ez most nem sikerült, de nem adta fel a reményt.

„Zsuzsa nénitől és a Facebookról tudtam meg, hogy van ez a rendezvény és mondtam anyának, hogy jöjjünk el és eljöttünk. Próbáltam Zsuzsa nénivel tartani az iramot, de sajnos három kört tudtam csak menni” - mondta Becze Dávid, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.

Az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület az Ön választ, mi segítünk közösségi kezdeményezésnek köszönhetően valósította meg az ingyenes rendezvényt, amelynek egyik célja a rendszeres mozgásra ösztönzés.

„Hála istennek sikerült újraéleszteni ezt a programot és úgy látszik, hogy van is igény, mert így kezdetnek egyből 36-an gyűltek össze, akik meg akarták ezt próbálni és úgy néz ki, hogy sikeresen is teljesítik nagyon sokan. Még van egy pár perc, de már többen be is értek. Az időjárás is megkímélt minket” - nyilatkozta Vanczák Attila, az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület elnöke.

Az esemény meglepetés vendége Bódis Tamás ultrafutó volt. A hosszútávfutás kiemelkedő alakja nem először vett már részt a programon. Ő tartotta a pályacsúcsot 21 perc 12 másodperces idővel, ezt most sikerült túlszárnyalnia. 19 perc 56 másodperc alatt teljesítette a távot.

„Éppen készülök a Hangonyi Rekord Ultrára és volt időm, el tudtam jönni, megtehettem. Szerettem is volna eljönni. Jó a közösség, jó a csapat, jó a rendezvény. Azt gondolom, hogy egy nagyon lendületeset tudtam futni” - fogalmazott Bódis Tamás, ultrafutó.

A korábbi évektől eltérően, most versennyel is fokozták a hangulatot, ugyanis az első három nő és férfi külön éremdíjazásban részesült. Molnár Csaba és Ihász Veronika lettek az első állomás győztesei. Júniusban az abszolút nyertesek serleget is kapnak.

„Én csak segíteni jöttem a szervezésben, de ha már itt voltam akkor futottam is. Nem volt időbeli terv. Egy lazát, kényelmeset akartam futni, aztán nem azt futottam, mert vérszemet kaptam” - emelte ki Ihász Veronika, az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület elnökségi tagja.

Akik mindkét alkalommal részt vesznek a rendezvényen dupla eséllyel indulnak a fődíjakért, vagyis a tíz, húsz és harminc ezer forintos sportszer vásárlási utalványokért. Aki vállalja a kihívásokat egy különleges puzzle emlékérem birtokosa lehet, amely második darabját akkor kapja meg, ha június 30-án, pénteken is ellátogat a stadionba és lefutja a 10 kört.

(forrás)