Beszélgetés, filmvetítés és friss, illatozó péksütemények – így kezdődött a 13. Frankofón Filmnapok első estéje

Stéphane Marret kézműves pékmester és a Konyhafőnök című film várta tegnap este az érdeklődőket az NFÉ-ben. A 13. Frankofón Filmnapok sok érdeklődőt vonzott.

Egy újabb komplex eseményre érkeztek az emberek a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkba. Az intézmény immár hetedik éve csatlakozik a Frankofón Filmnapokhoz, amely keretein belül számos filmvetítés és beszélgetés várta az érdeklődőket. A szervezők kiemelten fontosnak tartják a francia kultúra bemutatását, így minden e köré szerveződött. A programsorozat első etapja egy beszélgetés volt. A vendég Stéphane Marret, a Chez Matild francia kézműves pékség mestere volt.

„Közel három éve megnyitott a Chez Matild Budán, a Ménesi úton. Gyakorlatilag a nyitás óta figyelem az Ő roppant hangulatos, minőségi jelenlétüket, és azt az emberi jelenléttel teli filozófiát, ami ott megvalósul, és amit akár itt a ma este folyamán a vendégeink is hallhattak Stéphane gondolatai által. Ez számomra is roppant megható volt, megérintett és abszolút evidens volt, hogy egy program keretében bemutassuk az itteni közönségnek” - mondta dr. Ádám Eszter, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark intézményvezetője.

A pékmester 27 éve él Magyarországon. Katonaként érkezett, franciát tanított, de mindeközben megtanult magyarul. Hazánkban alapított családot is. Öt évvel ezelőtt betért egy pékségbe, ahol vett egy kenyeret, aminek az íze gyerekkorára emlékeztette. Ekkor felötlött benne a gondolat, hogy ő is ilyen kenyereket szeretne készíteni és saját pékséget nyit. A koronavírus ideje alatt kezdte kitanulni a szakmát, majd megnyitotta a Chez Matild-ot, amelyet lánya után nevezett el.

„Én minden lépést szeretek. A kovász etetéstől, a kenyér formázásig vagy sütésig. A sütés egy nagyon izgalmas rész, amikor negyven perc alatt nézed, hogy hogy nő a kenyér, hogy barnul. Megnyitod a kemence ajtót és kopogsz a kenyéren és jön ez az illat, a friss sütött kenyér illata. Ez egy jó érzés” - nyilatkozta Stéphane Marret, a Chez Matild francia kézműves pékség pékmestere.

Kiemelte továbbá, hogy ennek a szakmának köszönhetően közvetlenebb kapcsolatot ápol az emberekkel, amely során rájött, hogy nagyon szereti a magyar népet. Üzletük kínálata nagyon széles. A termékekből egyébként kóstolót is hozott a megjelenteknek. A beszélgetést követően a Konyhafőnök című francia vígjáték került előtérbe. A történet középpontjában Cathy áll, aki gyerekkora óta arról álmodik, hogy saját étterme lesz. Már negyven éves, de semmi nem úgy alakult az életében, ahogy tervezte, így kénytelen elszegődni szakácsnak egy fiatalkorú bevándorlóknak fenntartott átmeneti otthonba.

(forrás)