Itthon tartotta a két pontot az ÓAM-Ózdi KC
Sport
2023. márc. 20.

Itthon tartotta a két pontot az ÓAM-Ózdi KC

Győzelmet aratott az ÓAM-Ózdi KC az NB I/B huszonegyedik fordulójában. A Százhalombattai KE gárdáját látták vendégül a Marosi István Városi Sportcsarnokban.

A hazaiak szerezték meg a találkozó első gólját, erre azonban sokáig, egészen a második percig várni kellett. Ezt követően egymást érték a hálóban a labdák. Kezdetben fej-fej mellett haladt a két gárda, a tizenharmadik percben már négy gólos különbség volt az Ózd javára. A kiharcolt előnyt igyekeztek megtartani, de végig szorosan mögöttük volt a Százhalombatta. Pihenőre 16:12-es állással mentek. A második játékrészben kapust cserélt az Ózd. A védések jól mentek, a pályán azonban több hiba is volt. Ennek ellenére a negyvenkettedik percben már öt góllal vezettek a mieink. Az ellenfél nem hagyta magát, a negyvenkilencedik percben ismét beérte az Ózdot. Ekkor 23-23 volt az állás. A véghajrá izgalmasan alakult. A mieink összeszedték magukat, a Százhalombattai gárda azonban nehéz ellenfélnek bizonyult. Mindössze két találaton múlt a győzelem, de végül sikerült itthon tartani a két pontot. Végeredmény: ÓAM-Ózdi KC – Százhalombattai KE: 30 – 28.

„Az influenza járvány okozta két hetes pause nagyon meglátszik rajtunk és azt gondolom, hogy ez vezetett ahhoz, hogy visszakapaszkodott az ellenfél. Nem tudtuk azt a tempót diktálni, amit a mérkőzés addigi szakaszában szerintem egész jól vittünk, és már a védekezésben sem voltunk olyan feszesek, ezért visszakapaszkodtak. Nyilván szerencse is kellett a végjátékban, de azt gondolom, hogy a küzdelmünkkel rászolgáltunk erre. Nyilván sok sikert kívánok az ellenfelünknek is, mert ők azért nagyot léptek előre őszhöz képest” - értékelt Kocsis Csaba, az ÓAM-Ózdi KC vezetőedzője.

A vezetőedző hozzátette, hogy a második fordulóra elfogytak és látszott a fáradtság, valamint a sérült emberek hiánya. Már csak kilenc meccs van hátra a szezonból, így igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni az erőnlétre, a cél ugyanis mindkét csapat számára a bennmaradás.

„Jó meccs volt, gratulálok az Ózd csapatának. Egy újabb négy pontos mérkőzést veszítettünk el. Ez idén sajnos már nem az első. A mérkőzés elején egy picit bealudtunk és utána csak futottunk az eredmény után. Sajnos fordítani már nem tudtunk” - mondta Koncsár Gergely, a Százhalombattai KE vezetőedzője.

A mieink a tabella tizenegyedik helyéről várják a folytatást. Legközelebb március 24-én, a Pestszentimrei Sportkastélyban lépnek majd pályára, ahol a PLER-Budapest csapata látja vendégül őket. Hazai körülmények között április elsején láthatja majd őket a közönség, amikor az OTP Bank – PICK Szeged U21 érkezik Ózdra.