Felkerültek a falra
Kultúra
2021. szept. 14.

Felkerültek a falra

Megnyitott a Mád ecsetvégen nevet viselő kiállítás az Olvasóban. A Kisgalériában helyet kapott alkotások az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tavalyi Örökségvédelmi Festőtáborában készültek.

Egy évvel ezelőtt látogattak Mádra az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagjai. Az Örökségvédelmi Festőtábor keretében a tokaji borvidéken szereztek ihletet. Egy hetet töltöttek ott, és közel hatvan alkotással zárták a műhelymunkát. Ezekből a környéken egy kiállítást is szerveztek. A színgazdag vásznakat a vírushelyzet miatt a tavalyi évben nem sikerült bemutatniuk városunkban. A hosszas szervezés és várakozás azonban meghozta gyümölcsét, így pénteken délután sikeresen megnyitották a kiállítást az Olvasó Kisgalériájában.

„A szervezés úgy zajlott, hogy kettő kiállításra kerül sor. Az egyik már megvolt a Falk Miksa utcában, Budapesten, nagy örömünkre. Oda kerültek azok az alkotások, amelyet a fogadó, aki minket vendégül látott és meghívott minket erre a mádi táborra, azokat kiválasztotta. Nekünk ez volt a fizetőeszközünk, és ezek kerültek a budapesti kiállításra, a másik fele pedig, ami az alkotóknál maradt, azok kerültek most az ózdi kiállítóterembe” - mondta Turiné Orosz Margit, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület elnöke.

Az eseményt a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai nyitották meg előadásukkal. Ezt követően Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke üdvözölte a megjelenteket. Sorra kihívta az alkotókat maga mellé, és egy szál virággal köszönte meg a munkájukat. Ezt követően Turiné Orosz Margit is szólt néhány szót a megjelentekhez. Kettőjük áldozatos munkáját Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezető-főszerkesztője egy csokor virággal hálálta meg. A festők egy évet vártak erre a napra, most pedig boldogan tekintettek végig alkotásaikon.

„A Mádon töltött egy hét az egy fergeteges hét volt, rengeteg élményben volt részünk, előtte végigjártuk a falut, végignéztük az optimális helyeket, ami alapul szolgálhat a sok festmény készítéséhez, ezért nagyon jó érzés visszagondolni, hogy milyen hetet töltöttünk ott Mádon” - nyilatkozta Wéber Zsóka, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagja.

„Nagyon jó érzés itt lenni újra a képek között, hiszen eltelt már több mint egy év. Mindig nagyon jó visszamenni, kicsikét újra érezzük az illatokat, a fényeket megint érezzük a bőrünkön, ahogy csiklandoz a napfény, és annyi élményünk volt ott Mádon, hogy gyakorlatilag ebbe egy kicsit visszacsöppenni lélekben egészen felemelő érzés, úgyhogy örülök annak, hogy megvalósult ez a kiállítás” - hangsúlyozta Tóthné Kocska Orsolya Éva, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagja.

Az alkotók mindegyike más-más stílusban vitte vászonra a hely által kiváltott érzéseket. Sokan a kifinomult, színes, valósághű ábrázolást választották, de akadt olyan is, aki az absztrakt irányba mozdult.

„Általában a képeim egy sajátos stílust mutatnak. Ennek az egyik továbbfejlesztett változata ez a kompozíció. Ez inkább egy absztrakt kompozíció, és végül is abból indul ki, tehát a saját stílusomból, ahol kicsit egyenes vonalakkal egyszerűsítem le a formákat, és töltöttem ki szintén egyszerű színekkel a felületeket” - fogalmazott Bárdos Péter, az Ózdi Képzőművészeti Egyesület tagja.

A kiállítás megnyitójára szép számmal érkeztek vendégek, akik utána megcsodálták az alkotásokat. Elidőzve egy-egy kép felett beszélgettek a festőkkel, akik minden kérdésre szívesen válaszoltak. A tárlat egyébként október 31-ig minden hétköznap látogatható. Reggel nyolc és délután hat óra között várják a művészetkedvelőket a kiállítóterem díszei.