Együttműködés, sportolás és fejlesztés – egy edzést tekintett meg a Barca Academy Hungary delegációja a Virág Úti Tagóvodában
Sport
2023. febr. 17.

Együttműködés, sportolás és fejlesztés – egy edzést tekintett meg a Barca Academy Hungary delegációja a Virág Úti Tagóvodában

A Barca Academy Hungary delegációja érkezett az Ózdi Városi Óvodák Virág Úti Tagóvodájába. A vendégek megtekintették a pedagógusok és az apróságok felkészülését.

Ma reggel érkezett meg a budapesti delegáció az egyik helyi óvodába. Másfél évvel ezelőtt kapcsolódott be a Barca Academy Hungary különleges mozgalmába az Ózdi Városi Óvodák Virág Úti Tagóvodája. A vendégek most betekintést nyerhettek mindabba, amit az apróságok már elsajátítottak a labdajátékkal kapcsolatban. A vezetőség úgy véli, hogy ebben a régióban nagy a létjogosultsága az együttműködésnek, és fontosnak tartják, hogy az itt élő gyerekeknek sportolási lehetőséget biztosítsanak.

„Van egy szociális oldala is a Barcelonának, és ennek is meg kell felelnünk, illetve szeretnénk megfelelni. Ennek keretében vagyunk itt Ózdon, hogy az itt élő gyerekeknek tudjunk sportolási lehetőséget adni. Azt mindenki tudja, hogy Ózd régen komoly szerepet töltött be a labdarúgásban, rengeteg játékost adott a labdarúgásnak és nem szeretnénk, ha az itt nevelkedett gyermekek nem kapnák meg azt a lehetőséget, hogy a sportolással esetleg valamilyen álmukat meg tudják valósítani” - mondta Farkas Balázs, a Barca Academy Hungary vezérigazgatója.

A programot két és fél évvel ezelőtt indították el, amikor is egy prezentációt tartottak itt és bemutatták a pedagógusoknak azt a metodikát, ami szerint a Barcelona szakemberei dolgoznak, és amit nekik is követniük kell. Egy nyolc hónapos képzésen vett részt a két helyi edző, majd a budaörsi bázison is látogatást tettek, ahol személyesen is megtekintették, hogy hogyan foglalkoznak a trénerek a fiatalokkal. Az ózdi pedagógusok már egy éve fejlesztik a kicsiket, heti több alkalommal is.

„Mivel picikről van szó, itt a lényeg először is az, hogy minél többet érintkezzenek a labdával. Kialakuljon a labda és gömbérzéke, és hogy valamilyen kötődése legyen ehhez a játékhoz. Mi tudjuk, hogy a kicsinek is megvannak már a hős labdarúgói. És az, hogy a Barcával vagyunk együttműködésben, az még nagyobbat nyom a latban ebben a történetben” - emelte ki Galgóczi Beáta, az Ózdi Városi Óvodák Virág Úti Tagóvodájának tagóvoda-vezetője, utánpótlás edző.

Az akadémia három és fél évvel ezelőtt kezdte meg működését Budapesten. Az egész országban csak Ózdon találhatóak meg külsős helyszínen, ami hatalmas öröm és megtiszteltetés a programban résztvevőknek. Egyelőre más városban nem terveznek hasonló együttműködést, hiszen sok mindent kell még ebben a régióban is fejleszteni, addig nem szeretnének belefogni egy új projektbe. A szakemberek több dolog miatt is fontosnak tartják a sportolást.

„Azért kezdik már öt éves korban a futballt, mert nem csak fociról, hanem az emberről is szól ez a dolog. Nagyon fontosak a Barcelona értékei, aminek az egyik mozgatórugója az, hogy olyan embert neveljünk, aki később is megállja a helyét, nemcsak futballistaként, hanem emberként is. Ezért tartom fontosnak, hogy valaki minél hamarabb elkezdjen a futballal foglalkozni” - hangsúlyozta Martí Nadal, a Barca Academy Hungary szakmai igazgatója.

Közel száz gyermek élvezheti a mozgás örömét a térégben az együttműködésnek köszönhetően, hiszen az óvodán kívül az egyik általános iskolában is foglalkoznak ilyen módon fiatalokkal. Az akadémiának két fő célja van. Az egyik az, hogy mindenkinek legyen lehetősége a sportolásra, és hogy a tényleg tehetséges gyerekeknek utat mutassanak, amelynek mentén elérhetik céljaikat és megvalósíthatják álmaikat.