Költségvetés és munkaterv – ülésezett az Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa a Polgármesteri Hivatalban
Kistérség
2023. febr. 13.

Költségvetés és munkaterv – ülésezett az Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa a Polgármesteri Hivatalban

Megtartotta ma idei első ülését Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa. A Polgármesteri Hivatal nagy tanácstermében többek között a költségvetésről és a belső munkatervről esett szó.

Megtelt ma délelőtt tíz órakor a Polgármesteri Hivatal nagy tanácsterme. Elfoglalták helyüket a kistérségi polgármesterek, így többek között Farkaslyuk, Borsodszentgyörgy, Domaháza és Nekézseny képviselői is jelen voltak az alkalmon. Az ülésen a társulás ez évi költségvetéséről is tárgyaltak, amiben szerepel a háziorvosi ügyelet egyes díjainak emelkedése is.

„Itt is szóba került, hogy emelkedés van az idei évben is, minden hozzájárulás és sok más dolog emelkedik, de ugyanakkor kiemeltük, hogy fontosnak tartjuk azt, hogy stabilan működik a háziorvosi ügyelet. Nyilván az idei évben is lesz változás, hiszen a törvényi szabályozás úgy szól, hogy majd az Országos Mentőszolgálat veszi át ezt a szolgáltatást. Hogy hogyan és mint, azt fokozatosan tervezik bevezetni a törvény szövegébe, és le van írva megyénként. Még nem tudjuk, hogy pontosan ez mikor fog itt realizálódni, de addig is ezzel a céggel stabilan és hosszútávon lehet számolni és készülni” - mondta Kormos Krisztián, az Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa alelnöke.

A társulási üléseket legtöbbször az aktuális tennivalókhoz, pályázatok elkészítéséhez igazítják. Az önkormányzatok jól tudnak együtt dolgozni, hiszen az eddig tapasztalt nehéz helyzetek is bizonyítják azt, hogy közösen könnyebben át tudják vészelni ezeket az időszakokat. Azonban mindig a költségekkel kapcsolatos kérdések a legkardinálisabbak, igazolja ezt a háziorvosi ügyeletről való tanácskozás is.

„Az alapellátási ügyelet ellátása 57 százalékkal emelkedett, ami minden tagönkormányzatnak nagy költséget jelent. Összességében a tavalyi öt millió forinttal szemben, most hét és fél millió forintot kell fizetni a társulásba. Ezek okoznak, illetve felvetnek bizonyos kérdéseket” - tette hozzá  Vámos Istvánné dr., Arló polgármestere.

Szó esett még a bölcsődék nyári nyitvatartási rendjéről, valamint a 2023. évi belső ellenőrzési munkatervről. Ma elfogadtak minden napirendi javaslatot. A tagok bíznak abban, hogy ugyanilyen összhangban és egyetértésben dolgozhatnak majd egész évben azért, hogy a város és a települések közösen tudjanak fejlődni.