Polgárőrök és rendészek munkáját ismerte el az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány

Elismerték a polgárőrök és rendészek munkáját. Városunk közbiztonságáért végzett önzetlen tevékenységéért három polgárőr és egy közterület felügyelő vehetett át jutalmat.

A jegyzői tárgyalóban ültek egy asztalhoz ma délelőtt a rendőrség, az önkormányzat, a polgárőrség, valamint a rendészet képviselői. A találkozó jó hangulatban telt. Sok témát érintettek a beszélgetés során. Megosztották egymással a munkájukkal kapcsolatos tapasztalataikat és élményeiket. Az összejövetelnek más apropója is volt, ugyanis az Ózdi Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjének javaslatára az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány három polgárőrt, valamint egy rendészt is elismert kiemelkedő önzetlen tevékenységéért. Városunk polgármestere úgy véli, nagyon fontos kifejezni megbecsülésüket ilyen formában is.

„Ezek az emberek, főként a polgárőrök fizetség nélkül a szabadidejüket felhasználva dolgoznak a város közbiztonságáért. Már kiöregedőben is vannak és sajnos nincsen utánpótlás, ezúton is biztatnék mindenkit, hogy ismerkedjen meg ezzel a feladattal, hiszen én azt gondolom, hogy a legtöbben nem is tudják, hogy milyen izgalmas lehet polgárőrnek lenni, rendőrökkel közösen járőrözni, benne lenni a bűnmegelőzésben és esetleg a bűnüldözésből elcsípni egy-két dolgot, amit a későbbiekben akár megfontolva még rendészeti pályát is választhatnak maguknak” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.
 
Az emléklapokat és ajándékcsomagokat Talján Róbertnek, vagyis az alapítvány elnökének közreműködésével adta át Janiczak Dávid polgármester. Ózd város közbiztonságáért végzett áldozatos, kimagasló szakmai munkájukért és önzetlen rendvédelmi tevékenységükért elismerésben részesültek Csépányi László, Gyenge Vilmos és Spander Péter polgárőrök, valamint Kovács Imre közterület felügyelő, aki közel tíz éve tevékenykedik a rendészet kötelékében. Tábla városrészt felügyeli.

„Szeretek a lakossággal kommunikálni, a városrészt, amely az én körzetem szeretem rendben tartani és a kapcsolattartást intézni” - emelte ki Kovács Imre, az Ózd Városi Rendészet rendészetvezető-helyettese.

Huszonnégy év sok idő. Gyenge Vilmos, ugyanis 1998 óta tagja a polgárőrségnek. Járőrszolgálatot teljesít a szövetség kötelékében. Azt mondja megtalálta önmagát ebben a hivatásban.

„Ha egy idős hölgy elveszett és megtaláltuk, vagy lakástűzből mentettünk. Volt is már rá precedens, hogy megtaláltuk a tűzben a családot és kihoztuk. Megmentettük őket. Ha már egy családot meg tudunk menteni, vagy egy idős hölgyet, vagy egy idős urat, már nekem akkor megérte ez a szolgálat” - fogalmazott Gyenge Vilmos, az Ózd és Térsége Polgárőr Egyesület polgárőre.

A polgárőröknek és rendészeknek nagyon sokrétű a feladatuk, munkájukkal pedig igyekeznek tehermentesíteni a rendészeti szerveket. Az ifjúság bevonásával kapcsolatban azonban akadnak nehézségek. Országos méretű probléma, hogy a fiatalokat nehéz becsábítani a szervezet kötelekébe, ezért az idősebbek munkája még jobban felértékelődik.

(forrás)