Ülésezett ma az Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa

Megtartotta ma idei utolsó ülését az Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa. Szó esett költségvetés módosításról, belső munkatervről, illetve a jövő évi feladatokról is.

Megtelt ma délelőtt tíz órakor az Ózdi Polgármesteri Hivatal nagy tanácsterme. Elfoglalták helyüket a kistérségi polgármesterek, így többek között Arló, Farkaslyuk és Hangony képviselői is jelen voltak az alkalmon. Általában kéthavonta gyűlnek össze, ami azt jelenti, hogy egy évben hat ülést kötelező tartaniuk.

„A Társulási Tanács az úgy működik, hogy van egy munkaszervezet, ez az Ózdi Polgármesteri Hivatal, illetőleg a Társulás intézménye. Előkészítik az előterjesztéseket, az anyagokat, ezeket kiküldik a települési önkormányzatnak, a polgármestereknek, akik meghívást kapnak az ülésre. Megjelennek és megtárgyaljuk az anyagokat. Gyakorlatilag úgy működik, mint az önkormányzat, csak itt a települések vezetői a tagjai a tanácsnak. Ez a döntéshozatal módja, ez jól ment idén is, bízunk benne, hogy jövőre is ilyen jól fog történni” - mondta dr. Sztronga Eszter, aljegyző.

Az Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa az ez évi utolsó ülését tartotta. Szó esett költségvetésmódosításról, két belső ellenőrzéssel kapcsolatos munkatervről, illetve a társulási tanács jövő évi feladatairól is. Kissikátor polgármestere kiemelte, hogy a tanácsnak több fontos megtárgyalnivalója is akadt az évben, azonban egy nagyban kiemelkedett a többi közül.

„Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos évet zártunk idén is a Többcélú Társulással. A legnagyobb feladatunk ebben az évben az ÓTSZEGYII működésnek biztosítása volt, ezen belül az orvosi ügyeletnek a működtetése mindig a legnagyobb feladata és pénzügyi nehézsége a társulásnak és az önkormányzatoknak is, de sikerült megoldanunk. Úgy gondolom, hogy a jövő esztendőben is, mindaddig, amíg az állam ezt át nem veszi ezt a feladatot, addig tudjuk ezt biztosítani” - emelte ki Kocsik László Csaba, Kissikátor polgármestere.

A mai alkalommal, mint legtöbbször, úgy most is elfogadtak minden napirendi javaslatot. A tagok bíznak abban, hogy ugyanilyen összhangban és egyetértésben dolgozhatnak majd jövőre is azért, hogy a város és a települések fejlődni tudjanak.

(forrás)