Köszönetet mondtak a véradóknak
Egészség
2022. dec. 1.

Köszönetet mondtak a véradóknak

Megtartotta szokásos véradó ünnepségét a Magyar Vöröskereszt ózdi szervezete. Ennek során azokat tüntették ki, akik már legalább huszonötször segítettek embertársaikon.

A hagyományokhoz híven ebben az esztendőben is összegyűltek a meghívott vendégek a Magyar Vöröskereszt ózdi szervezete által megtartott véradó ünnepségen. Az eseményt Zsuponyó Anett alpolgármester nyitotta meg.

„Önök számomra a hősök, a hétköznapok hősei. Olyan emberek, akik nem egyszer, nem kétszer, hanem sokkal de sokkal többször kezet, akarom mondani kart nyújtottak valakiért. Olyan emberek, akik sokak életét mentik azzal, hogy vért adnak. A vér ugyanis élet. Az hogy mennyire az, nem csak orvosi kérdés. A műtétet végző orvos látja, hogy nem sikerült volna a beavatkozás, ha kettő-három, de komolyabb esetekben akár tíz véradó nem szánt volna egy fél órát a véradásra” - hangsúlyozta Zsuponyó Anett, alpolgármester.

Az eseményen a Magyar Vöröskereszt Borsod, Heves és Nógrád Megyei Igazgatója, Grubert Roland is megjelent, aki háláját fejezte ki az önzetlen segítségért.

„Köszönöm azt, hogy most is találkozhatunk, azt hogy időről időre azt a fél órát vagy negyvenöt percet rászánják arra, hogy eljönnek és vért adnak. Ezt azért fontos, mert ami önöknek negyvenöt perc évente háromszor, négyszer, az másik oldalon, a beteg oldalon az neme egy fél óra, hanem hónapok, évek vagy akár évtizedek is lehetnek azoknak az embereknek, akik az önök vérét, vagy az abból készült készítményt kapták. És hát önök közül a legtöbben nem is tudják, hogy kinek adják a vért. Már pár éve ismerős az irányított véradás, enne is folyamatosan módosulnak a szabályai, de a legtöbb alkalommal név nélkül, valóban emberi jó szándékból és felelősségvállalásból segítenek” - fogalmazott Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod, Heves és Nógrád Megyei igazgatója.

Ezeken az eseményeken azokat díjazzák, akik legalább huszonöt alkalommal segítettek embertársaikon. A megnyitók után Grubert Roland és dr. Kiss Miklósné közösen adták át az emléklapot és egy ajándékcsomagot a megjelenteknek. Volt olyan, aki közel száz alkalommal nyújtotta karját a véradásokon. Ez jól mutatja, hogy a helyiek mennyire aktívak, ha a vérük felajánlásáról van szó.

„Fontosnak tartom a véradást elsősorban azért, mert egy véradás alkalmával három beteg embertársamon tudok segíteni. Másodsorban azért, mert ez egy szűrővizsgálat nekem is, hogy ha lenne valami gond esetleg, akkor rögtön jeleznék a Magyar Vöröskereszt munkatársai felém. Harmadsorban pedig azért, mert rengeteg embernek mutattam példát a több mint kilencvenszeres véradásommal. Amire nagyon büszke vagyok, hogy a lányom is a nyomdokaimba lépett, ő is már túl van a tizedik véradásán” - mondta Kovács Béla.

Az ünnepélyes átadót egyébként Pataki Panna verses műsora, valamint Berki Alex, az ÓMI Zenés Színház tagjának produkciója színesítette. A program végén a szervezők vacsorára várták a megjelenteket. A két ünnep között pedig megtartják majd a szokásosnak mondható véradásukat, ahol minden adakozni vágyót szeretettel látnak.