Jótékony ételosztás
Egyház
2021. szept. 7.

Jótékony ételosztás

Az 52. Eucharisztikus Kongresszus nulladik napján mintegy ötezer rászorulónak osztottak ételt a karitász szervezetek országszerte. Ózdon is csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez.

Körülbelül harminc embert hívott meg a Karitász Hungarica Ózdi Szervezete egy szeretetvendégségre. Az 52. Eucharisztikus Kongresszus nulladik napján országszerte ételt osztottak a rászorulók között. Városunkban Mischinger Ferenc, római katolikus plébános és Gérecz Sándorné, a szervezet csoportvezetője fogadta a meghívottakat az Ív úton található épületben. Mivel korlátozott volt a létszám, előre kiválasztották, hogy kik azok, akiknek nagyobb szüksége van erre a segítségre.

„Ahogy a kereszténység sem abból áll, hogy misére járunk, de az fontos, hogy a misén együtt imádkozzunk. Úgy a szeretetszolgálat sem ilyen ünnepi ebédekből áll, hanem mindennapos imádságból, vagy mindennapos jóságból és kellenek néha ünnepek is. Talán ezt akarják a szervezők, hogy a mai napon a szegények az étel által is az örök élet kenyerére gondoljanak, ha gondolnak, de mindenképpen megtapasztalják az Istennek a közelségét, vagy a segítő szeretetét” - fogalmazott Mischinger Ferenc, római katolikus plébános.

Az ételosztással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy annak alapgondolata szerint táplálékot kell nyújtani a szegényeknek, ahogyan azt Jézus is tette. Az önkéntes segítők háromfogásos ebéddel készültek erre a napra. Mielőtt asztalhoz ültek, Mischinger Ferenc, plébános szólt hozzájuk néhány szót, valamint a II. János Pál Katolikus Általános Iskola tanulói énekszóval is megörvendeztették a megjelenteknek.

„Két éve járok ide a közösségbe, aranyosak kedvesek és szolgálatkészek. Sok segítséget kapunk tőlük” - emelte ki Deákné Takács Ilona.

A plébánia karitász csoportja a kongresszus támogatásával hozta létre az eseményt, amit a megjelentek nagyon jól fogadtak. Hiszen a gondoskodás, a figyelem és a kellemes légkör számukra is fontos, ami elsősorban a segítőknek köszönhető.