Három pont
Sport
2021. szept. 7.

Három pont

Kiütéses győzelmet aratott a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában az Ózd-Sajóvölgye együttese. A mieink a Hódoscsépány gárdáját látták vendégül és 8-0-ra múlták felül őket.

Idén másodjára láthatta a közönség az Ózd-Sajövölgye együttesét a stadion centerpályáján. Az első félidőben egy gól érte a hálót, amivel megszerezte a vezetést a hazai csapat, Jobbik Mátyás vette be a kaput. A szünet után beindult a henger, és még hétszer zördült meg a Hódoscsépányi SE hálója. A második félidő kezdetén Pataki Roland három perc különbséggel két gólt is szerzett a csapatnak, a játékidő végére ezt a számot sikerült megdupláznia. A vendégeknek a kilencven perc alatt nem sikerült szépíteni, főleg, hogy a hazaiak a második félidőben nagyon megindultak. Végeredmény Ózd-Sajóvölgye – Hódoscsépány 8-0.

„Nyilván volt olyan játékos is a csapatban, aki nem annyit játszott. Hárman voltunk talán a kezdőből, aki a padon szerepelt, én személy szerint sérülés miatt, most térek vissza, de mindenki odateszi magát, nem volt különbség, nyilván mi többet edzünk, mint bármilyen ellenfél, így hát tüdőben jobban bírtuk” - mondta Pataki Roland, az Ózd-SVF SE játékosa.

A vendégek számára nem indult jól a bajnokság, hiszen eddig a négy mérkőzésből egyszer sikerült döntetlent kihozni, most pedig nyolcszor érte labda a hálójukat. Csépányi Róbert, a csapat vezetője úgy véli, hogy jobbaktól nem szégyen kikapni.

„Természetesen gratulálok a hazai csapatnak, hiszen nagyon jól játszottak, összeszedetten, gyorsak voltak és ügyesek. Én azt gondolom, hogy jobbtól nem szégyen kikapni. Az első félidőben azt gondolom, hogy elég jól álltuk a sarat, a második félidőre elfáradtunk, sajnos ez nagyon megbosszulta magát” - nyilatkozta Csépányi Róbert, a Hódoscsépányi SE elnöke.

Az Ózd-Sajóvölgye a győzelemnek köszönhetően a tabella negyedik helyéről várja a folytatást. A következő körben Varbóra látogatnak majd, ahol a cél ismét az, hogy begyűjtsék a három bajnoki pontot.