Kutassuk együtt a tiszta víz titkát – Az Ózdi Szennyvíztisztító Telep életébe nyerhettek betekintést az érdeklődők az Erőművek Éjszakáján

Az Ózdi Szennyvíztisztító Telep életébe nyerhettek betekintést az érdeklődők az Erőművek Éjszakája alkalmából. Az ÉRV Zrt. hat üzemi területen várta nyitott kapukkal a látogatókat.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal idén október utolsó péntekére hirdette meg az Erőművek Éjszakája programot. A tematikus esemény keretében a csatlakozó erőművek, távfűtőművek és víziközmű-szolgáltatók megnyitották kapuikat és az előre bejelentkezett látogatókat végigvezették az egyes helyszíneken, bemutatva többek között az energiatermelés, az ivóvízellátás, vagy éppen a szennyvíztisztítás és hasznosítás fenntarthatóságra törekvő folyamatait.

Az Ózdi Szennyvíztisztító Telepen Molnár Milán művezető kalauzolta végig a csapatot, aki többek között olyan érdekes információkat osztott meg hallgatóságával, hogy az ózdi telepre a farkaslyukiról is érkezik szennyvíz, valamint a teljes hálózat hossza 144 kilométer, amely működését biztosítaniuk kell. Az alkalomra a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium egyik osztálya is ellátogatott.

„Nagyon hirtelen jött, hogy ide kell jönnünk az Ózdi Szennyvíztisztító Telephez, itt sorban érdekesen bemutatják, hogy hogyan is működnek is ezek a folyamatok. Hogyan is kerül vissza az a víz, amit mi használunk” - mondta Gál Gergő, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.

A fiatalok mellett mások is érdeklődtek az esemény iránt, így többen érkeztek Borsodszentgyörgyről is.

„Nagyon érdekes volt az ülepítési technológia, nem is tudom a végén hogy jön ki ez a szennyvíz” - nyilatkozta Németh Gábor Istvánné.

„Engem érdekelnek ezek a technológiai dolgok szakmámból kifolyólag is érdekelnek. Vasipari szakmát végeztem valamikor még a hetvenes években, ezért gondoltam, hogy megnézem hogyan zajlik itt a tisztítás” - emelte ki Bényei József.

A látogatók megtekinthették az óriási kapacitású medencéket is és képet kaphattak működésükről. A program célja többek között az észszerű vízfelhasználás, a tudatos közműhasználat és a természeti környezet védelmére fókuszáló szemléletformálás. A szervezők azt remélik, hogy akik mélyebben megismerik a környezettudatos termelési-ellátási folyamatokat és a szakemberek elhivatott munkáját, azok okosabban és takarékosabban bánnak majd az erőforrásokkal. A kulisszatitkok feltárása pedig ráirányítja a figyelmet a nélkülözhetetlen közszolgáltatói tevékenység fontosságára. Ennek érdekében hasonló rendezvényt tartottak például a Lázbérci-víztározónál, a pásztóinál, a kazincbarcikai, valamint a salgótarjáni szennyvíztisztító telepeken is.

(forrás)