Célba értek az autók
Sport
2022. okt. 10.

Célba értek az autók

Lezajlott az Integra Ózd Rally 2022-es futama. A Rally1-et Mads Østberg és Patrik Barth, a Rally2-őt Kovács Gergő és Csák Alex nyerte.

Az Ózdi Városi Stadion salakos futópályáján mutatkoztak be az Integra Ózd Rally párosai péntek este. Több versenyző is a korábban életre hívott just for fun kategóriát választotta, hogy szórakoztassa a közönséget. Másnap azonban komoly volt a tét. Ködös időben indultak el a párosok az első gyorsasági szakaszokra. Még a rajt előtt elkaptuk Riskó Dánielt, aki hazai versenyzőként dobogóra esélyes volt a B kategóriában.

„Valamilyen szinten előnyt jelent a pályák ismerete számomra. Nyilván azért oda kell figyelnünk, hogy azért ez ne jelentsen hátrányt is a részünkre, ne bízzuk el magunkat teljes mértékben. A felkészülésünk úgy gondolom, hogy teljes mértékben jól sikerült. Az autóval voltak két verseny között technikai problémák, ezeket orvosoltuk, úgyhogy rendben vagyunk” - nyilatkozta Riskó Dániel, versenyző.

A Rally1-ben végig szoros volt az állás. Vincze Ferenc és Németh Gergely küzdelmét a Székesfehérvár-Veszprém Rallyn több defekt is hátráltatta. Ózdon azonban már minden jól működött, több körben is elsők voltak, összesítettben pedig sokáig a második helyen álltak.

„A bajnokság szempontjából nincs veszve semmi, hogy ha dobogón leszünk akkor sem. Akkor a Zemplénen fog múlni, hogy hogy végzünk. Nekünk az a legfontosabb, hogy az év végén elsők tudjunk lenni természetesen. A részeredmények is természetesen nagyon fontosak, de nekünk az a célunk, hogy az év végi bajnokságban tudjunk nyerni” - mondta Vincze Ferenc, versenyző.

A bajnokság nagy visszatérője Turi Tamás volt, aki Kerék Istvánnal az oldalán állt rajthoz. A pilóta tizenkét évvel ezelőtt köszönt el a sportágtól, másfél héttel a verseny előtt azonban felkérték a Toyota Yaris GR irányítására. A fő cél az autó tesztelése volt. Már az első szakaszokon voltak apróbb problémák, amelyeket a szerelőknek sikerült megoldaniuk.

„Esélyünk már nincs, mert az első körben megállt az autó, ott kaptunk azt hiszem húsz másodperc büntetést még pluszba, mivel hogy bent álltunk több mint tíz percet a gyorsaságin, úgyhogy teszt jelleggel megyünk már csak” - fogalmazott Turi Tamás, versenyző.

A Rally1-et Mads Østberg és Patrik Barth hét tized másodperces különbséggel, a Rally2-őt Kovács Gergő és Csák Alex nyerte abszolútban. A P-13-as kategóriában pedig végül a hazai pályán versenyző Riskó Dániel és Lászka Alex párosa végzett az élen.

„Ez a verseny is bizonyította, hogy Borsod a rally egyik fellegvára. Rengeteg néző volt a pálya mellett és a versenyen kívül az, hogy a száz kilométeres versenytávon tizedekre menő csatával mentek az utolsó méterekig a versenyzők. Az is nagyon fontos, hogy ennyi néző van a pálya mellett. Fantasztikus volt látni ezen a hétvégén és ezen a mai napon is, hogy mennyien voltak a pálya mellett, mennyi örömteli rajongó volt. Fontos számunkra, hogy a rallyt az ország minden pontjára elvigyük. Szeretjük Ózdot, és ha a rally szereti Ózdot, Ózd szereti a rallyt, úgyhogy nagy örömmel jöttünk idén is ide” - hangsúlyozta Oláh Gyárfás, a MNASZ elnöke.

Az Ózdi Városi Televízió Apropó című magazinjának következő adásában bővebben foglalkoznak az Integra Ózd Rally eseményeivel és betekinthetnek a szervízpark mozzanataiba is.