Sportos nap
Sport
2021. aug. 31.

Sportos nap

Második alkalommal rendezték meg a nyílt amatőr teniszbajnokságot a városi stadionban. Az Ózd Open elnevezésű programon 14 páros vett részt.

Tizenöt páros részvételével rendeztek nyílt amatőr teniszversenyt a városi stadionban szombaton. A II. Ózd Openre lényegében bárki benevezhetett. Az egyetlen kitétel az volt, hogy a játékosok ne legyenek leigazolva sehol. Reggel kilenckor kezdődtek a mérkőzések. Minimális nevezési díj ellenében egy ebédet is elfogyaszthattak a résztvevők. Tavaly tíz pár vett részt az eseményen.

„Óriási mérkőzések voltak. Tavaly az volt a baj, hogy negyven fok volt árnyékban, árnyék pedig sehol nem volt. Tehát nagyon nagyon meleg volt. Most úgy tűnik, hogy hideg van, de sportoláshoz tökéletes az idő. Úgyhogy most szerencsénk volt, nem mosott el minket az eső” - mondta Dancsok Tamás, szervező.

A szervezők remélik, hogy jövőre még több pár fog benevezni. Többek között gyerekekre és hölgyekre is számítanak. Rácz József Egerből látogatott el városunkba. Negyvenhat éve fogott először teniszütőt, és azóta is szenvedélye ez a sport.

„Nagy örömömre szolgált, hogy ide eljöhettünk. Ez egy városi verseny, de mégis Egert nyolc fő képviseli. Igyekszünk helyt állni, de remek teniszezők vannak itt Ózdon is” - nyilatkozta Rácz József.

Az eseményen egyszer hatos szetteket játszottak. A párosok jó hangulatú csatákat vívtak egymással. Dovala Attila 30 éve játszik párjával, Kovács Attilával. Tavaly is megjelentek az eseményen, így úgy gondolták, még egyszer megmérettetik magukat.

„Ez egy jó kezdeményezés. Remélem ki fog bővülni. Régen hagyománya volt ennek a páros bajnokságnak. Valamiért az utóbbi években leült. Tominak nagyon köszönjük, hogy az utóbbi két évben megrendezte ezt. Hiszen ő is játszik, és ezáltal motivált ebben. Főleg a fiatalokat kellene megszólítani, hogy minél többen sportoljanak” - emelte ki Dovala Attila.

A II. Ózd Opent végül Barta Gábor és dr. Novotny Ádám kettőse nyerte meg, ők százezer forintot kaptak jutalmul. A második páros hatvanezer forinttal, a harmadik pedig negyvenezer forinttal gazdagodott. Emellett kupát és ajándéktárgyakat vehettek át. A program délután fél négykor fejeződött be. A rendezvény célja az volt, hogy ezt a mozgásformát megszerettessék a helyiekkel. Jövőre is szeretnék megrendezni az eseményt augusztus utolsó szombatján.