Tarolt az ózdi lövész utánpótlás a VII. Görgey Artúr Országos Lövész Emlékverseny területi döntőjén
Sport
2022. okt. 7.

Tarolt az ózdi lövész utánpótlás a VII. Görgey Artúr Országos Lövész Emlékverseny területi döntőjén

Három arany és két ezüstérem büszke tulajdonosai lettek a Meteor Lövész Klub versenyzői, a VII. Görgey Artúr Országos Lövész Emlékverseny területi döntőjén.

Idén a Meteor Lövész Klub öt fiatallal indult a VII. Görgey Artúr Országos Lövész Emlékversenyen. A négy lányból és egy fiúból álló versenyzői csapat kiemelkedő eredménnyel végzett a megyei elődöntőn. Három arany és két ezüstérem büszke tulajdonosai lehettek a fiatalok, így egyenes út vezet a december harmadikán, Ácson megrendezésre kerülő országos döntőre.

„Ez a Görgey Kupa Miskolcon került megrendezésre. Tavaly sajnos itt nem indultunk, de az idén mindenképpen készültünk a versenyre. A gyerekeknek is mondtam, hogy itt valamit hozni kell. Én számítottam, én tudtam is azt, hogy mit tudnak az én gyerekeim. Egy levegős, légfegyveres kategóriába a légtartályos, nem rúgós fegyverek között indultunk. Ez még egy kategóriával magasabb, mint tavaly, vagy tavaly előtt, amit elértek a gyerekek. Itt az Ózdi Lőtéren készültek keményen, és úgy lehet mondani, hogy kifáradásig” - mondta Pintér László, a Meteor Lövész Klub elnöke.

Csépányi Zsombor Mór, a Meteor Lövész Klub egyik versenyzője. Két éve jár edzésre. Kezdetben egy piacon vásárolt légpuskával lőtt, viszont azzal nem lehetett járni komolyabb versenyekre. A fejlődés és az eredményes versenyzés érdekében kapta meg jelenlegi légfegyverét, egy CZ 200-as puskát. Idei kimagasló eredménye, hogy májusban országos diákolimpiai bajnokságon korcsoportjában első helyezést ért el. A VII. Görgey Artúr Országos Lövész Emlékverseny területi döntőjén pedig 175 köregységgel a verseny legjobbja lett.

„Hetente kétszer járok edzésre, egy CZ 200-as fegyverrel mentem a versenyre. Mindig próbáltam minél jobban gyakorolni és koncentrálni a versenyre” - fogalmazott Csépányi Zsombor Mór, a Meteor Lövész Klub versenyzője.

Pintér László a Meteor Lövész Klub elnöke 40 éve áll a sportlövészet szolgálatában. Múlt hónapban az Magyar Sportlövők Szövetségének Országos Bajnokságán a 60+ senior kategóriában, két dobogós helyezést ért el, míg másodikat a nyíltirányzékú kispuska fekvő kategóriában. Harmadik helyezést mondhat magáénak standardpuska fekvő versenyszámban.