Bródy, JAG és SZIKSZI – rengeteg diák részesül idén is tanulmányi támogatásban
Oktatás
2022. okt. 4.

Bródy, JAG és SZIKSZI – rengeteg diák részesül idén is tanulmányi támogatásban

Elismerő oklevelet vehetett ma át több fiatal Janiczak Dávid polgármestertől. Átlagtól függően több tízezer forintos havi juttatásban részesülnek az érintettek az önkormányzat jóvoltából.

Az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikumban beszélgetett Janiczak Dávid, városunk polgármestere és Deklava Marianna, az intézmény igazgatója. Városunkban 2016 óta részesülhetnek a jó tanulmányi eredményekkel rendelkező fiatalok pénzjutalomban. Ennek apropóján látogatott el városunk első embere a létesítménybe. Ebben a tanévben ugyanis öt tanuló is kap ilyen támogatást.

Az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium egyik tantermében kereken húsz diák növelhette meg zsebpénzét.

„Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó lehetőség és felemelő érzés, hogy Polgármester Úr megtisztelt minket a jelenlétével” - mondta Kasza Áron, az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulója.

A tanulók először tizedikesként részesülhetnek ebben a tanulmányi támogatásban, ugyanis a középiskolában elért eredményeket veszik figyelembe a pénzjutalom megítélésekor. A délelőtt folyamán Janiczak Dávid polgármester látogatást tett a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban is. A diákok az egyik legnagyobb teremben gyűltek össze, hogy átvehessék az oklevelet.

„Nagyon szeretek ennek a közösségnek a tagja lenni és sokat jelent az, hogy minden hónapban kapunk egy kis zsebpénzt, mert mindig van mire költeni. Amióta van ez a lehetőség, azóta minden évben megkapom én is ezt a támogatást” - nyilatkozta Tatár Csenge, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.

„Benzinre fogom költeni, mert pont annyit kapok, ami arra úgy elég, és erre fogom költeni. Most kapom az eddigi legtöbbet a három év alatt” - emelte ki Kretyánszky Ádám, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.

Átlagtól függően több tízezer forintos havi juttatásban is részesülnek a legszorgalmasabb fiatalok. Így 4,5-es átlag fölött tízezer, 4,7-esnél már tizenötezer, míg 4,9-es eredményél pedig húszezer forinttal gazdagodnak. Ebben az évben majdnem százhúsz fiatal kaphatja meg a támogatást az önkormányzat jóvoltából.

„Hatalmas örömünkre szolgál, hogy évről évre egyre többen jogosultak a tanulást elősegítő ösztöndíjra. Itt a SZIKSZI-ben különösen, hiszen a kezdetekhez képest több mint hetvennel nőtt azoknak a száma, akik jogosultak rá, így a mai napon kilencvenkettő tanulónak tudtuk átadni eredményeiért az ösztöndíjat. Bízom benne, hogy egyre több jó tanuló lesz a városban, hiszen a saját életüket alapozzák meg azzal, ha a diákéveikbe beletesznek mindent” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

Az életünkben megszerzett tudást senki sem veheti el tőlünk, ezért érdemes tanulni. Azonban a támogatás még ösztönzőbben hat a fiatalokra. A legtöbben kiegészítik havi zsebpénzüket, azonban vannak, akik például félreteszik és a jogosítványszerzésre vagy a továbbtanulásukra fordítják majd.