Nagy sikert aratott a Cipó Nap
Sikeresen zárult a hatodik Cipó Nap. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt készültek programokkal. Délután helyi fellépők, este pedig Baby Gabi szórakoztatta a nagyérdeműt.
Közel egy méter magas habtengerben szaladgáltak a gyerekek a Cipó Nap kezdetén. A kora délutáni órákban főként a fiatalok számára készültek programokkal. Ilyen volt még a közlekedj okosan játék, de volt csillámtetoválás, kvíz játék, arcfestés és ugrálóvár is. A Csernelyi Derelyések Hagyományőrző Egyesülete, valamint az Ózdi Városi Könyvtár munkatársai is kitelepültek, és szeretettel vártak mindenkit a standuknál. Három órától birtokba vették a színpadot az énekesek is. Az első három produkció különlegessége, hogy ózdi, vagy ózdi származású előadók szórakoztatták a közönséget.
„Nekem nagyon fontos mindig, hogy a helyiek tudják a városi rendezvényen képviseltetni magukat. Mindig ugye, aki nem a helyi, az a sztárfellépő, ugye most itt Baby Gabi lesz, emellett a másik sztárfellépőnk is, Bata Adrienn „Barbee”, aki szintúgy, de ózdi származású” - mondta Zsuponyó Anett, alpolgármester, területi képviselő.
Bata Adrienn nyitotta a fellépők során. Az énekesnő huzamosabb ideig szüneteltette zenei karrierjét, 2017-ben tért vissza ismét. Elmondta, hogy teljesen más érzés fellépni a szülővárosában, ilyenkor sokkal izgatottabb a színpadra lépés előtt. Őt követte Lendvai-Bóta Nóra, aki szintén egy kisebb kihagyás után állt ismét a színpadra. Magyar és angol nyelvű slágerekkel is egyaránt készült. Az ÓMI Zenés Színház tagjainak produkciója zárta a helyi fellépők sorát, akik előadása alatt szintén híres dallamok csendültek fel. Majd Zsuponyó Anett, a terület képviselője, valamint Janiczak Dávid polgármester köszöntő beszédükkel hivatalosan is megnyitották az eseményt.
„Fontosnak tartom, hogy minden egyes városrész a hagyományait meg tudja tartani. Erre sajnos itt Cipóban már két éve nem volt lehetőség a járványügyi helyzet miatt, azonban a mai napon, a hatodik Cipó Napon ünnepelnek a jelenlévők, és éppen a sztárvendég fellépése következik. Én kívánom, hogy a következő években már zavartalanul meg tudják tartani ezt a rendezvényt, és minél többen jól érezzék magukat ezen a városrészi rendezvényen” - fogalmazott Janiczak Dávid, polgármester.
A megnyitót követően Baby Gabi produkciója következett. A énekesnő már korábban is járt Ózdon. Visszaemlékezett, milyen érzéssel távozott a városból, valamint egy, a környékhez köthető élményét is megosztotta.
„Nekem minden fellépés nagyon jó élmény, mert megpróbálom úgy megmozgatni a közönséget, hogy mindenki elégedett legyen, és hogy ha ők jól érzik magukat és tapsolnak, akkor nem tudok elégedetlenül távozni én sem. Én nagyon jól érzetem magam itt akkor is, amikor voltam, és remélem most is jól fogom. Sőt még azt is elmondom, hogy Ózd mellett, Susán voltam egyszer egy disznóvágáson, az is hatalmas élmény volt, az egy privát dolog volt, de a ma napig emlegetem azt is” - nyilatkozta Szkelnár Gabriella „Baby Gabi”, énekesnő.
Szép számmal érkeztek emberek az eseményre, akik élvezettel hallgatták a koncerteket. Többen együtt is énekeltek az előadókkal. Az esemény sikeresen zárult, hiszen mindenki megtalálta a számára kedvező programot.
![Gyerekek a habparty közben. Gyerekek a habparty közben.](https://www.ozd.hu/static/14506_s.jpg)
![Közlekedj okosan játék a Cipó Napon. Közlekedj okosan játék a Cipó Napon.](https://www.ozd.hu/static/14507_s.jpg)
![Janiczak Dávid és Zsuponyó Anett a színpadon. Janiczak Dávid és Zsuponyó Anett a színpadon.](https://www.ozd.hu/static/14514_s.jpg)
![Baby Gabi előadása a Cipó Napon. Baby Gabi előadása a Cipó Napon.](https://www.ozd.hu/static/14515_s.jpg)
![A Csernelyi Derelyések Hagyományőrző Egyesületének standja. A Csernelyi Derelyések Hagyományőrző Egyesületének standja.](https://www.ozd.hu/static/14508_s.jpg)
![Barbee előadása a Cipó Napon. Barbee előadása a Cipó Napon.](https://www.ozd.hu/static/14509_s.jpg)
![Lendvai-Bóta Nóra előadása a Cipó Napon. Lendvai-Bóta Nóra előadása a Cipó Napon.](https://www.ozd.hu/static/14510_s.jpg)
![Az ÓMI Zenés Színház műsora. Az ÓMI Zenés Színház műsora.](https://www.ozd.hu/static/14511_s.jpg)
![Zsuponyó Anett területi képviselő köszöntője. Zsuponyó Anett területi képviselő köszöntője.](https://www.ozd.hu/static/14512_s.jpg)
![Janiczak Dávid polgármester köszöntője. Janiczak Dávid polgármester köszöntője.](https://www.ozd.hu/static/14513_s.jpg)