Baráti versengés
Sport
2021. aug. 10.

Baráti versengés

Ismét a Városi Strandon találkoztak egymással a legjobb strandröplabdások. A tavalyi évhez hasonlóan egy baráti versengés alakult ki a komplexum homokján.

Verőfényes napsütés és meleg fogadta azokat, akik kilátogattak ma délelőtt a Városi Strandfürdőbe. A komplexum egyik homokos pályáján pedig strandröplabdások mozogtak. Először tavaly hirdettek bajnokságot a vállalkozó kedvű párosok számára, idén pedig folytatták ezt a hagyományt.

„Tavaly indítottuk el ezt a rendezvénysorozatot, amely egy szabadidős program. Most bárki próbára teheti magát a strandröplabdázásban, amatőrök és profik egyaránt, bár jellemzően amatőrök jelentkeznek. Szeretnénk, ha egy jó hangulatú napot tudnának itt eltölteni a vendégek. Akár kezdők is kipróbálhatják ezt a fajta mozgásformát itt a Városi Strandon” - mondta Nagy-Mengyi Péter, az Ózdi Sport- és Élményközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az esemény népszerűségét mutatja, hogy voltak visszatérő érdeklődők, akik már tavaly is próbára tették tudásukat. Az egyikük Enyedy Dániel, aki közel két éve ismerkedett meg a röplabdázással, és azóta is szívesen teszi próbára felkészültségét a hasonló versenyeken.

„Nagyszerű, hogy itt Ózdon is van lehetőségünk a nyár folyamán egy Strandröplabda-bajnokságon részt venni. Kíváncsi leszek a további mérkőzésekre. Eddig egy mérkőzésünk volt, azt szerencsére megnyertük. Meglátjuk a továbbiak, hogyan alakulnak” - nyilatkozta Enyedy Dániel, játékos.

A kilátogatók most is szép megmozdulásokat láthattak a pályán. A cél most is a közösen eltöltött idő és a sportág népszerűsítése volt. A szervezők szeretnék jövőre is folytatni a hagyományt, hogy a röplabda továbbra is fennmaradjon a város sportjának palettáján.