Az erdők kincse – Idén ismét megrendezték a kissikátori gombafesztivált
Újra volt gombafesztivál Kissikátorban. A főzőversenyen hét csapat mérte össze tudását. A rendezvényt gyermekprogramok és koncertek is színesítették.
Szabad tűzön, bográcsban készül a gombapörkölt a XVII. Kissikátori Falunap és Gombafesztivál rendezvényén. Az esemény évről évre sok érdeklődőt vonz, ami idén sem volt másként. A program reggel nyolc órától a Siki Gomba Kupa Labdarúgó tornával indult, amelyet a főzőverseny, majd az ünnepélyes megnyitó követett. Ezen elsőként a település polgármestere, Kocsik László Csaba köszöntötte a vendégeket, az eseményt pedig Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos nyitotta meg. A versenyhez szükséges fő alapanyag beszerzése a korábbi évekkel ellentétben idén nem volt könnyű.
„Amikor 2004-ben megrendeztük az első gombafesztivált, éppen azért neveztük el így, mert akkor még a kissikátori erdőkben szinte kaszálni lehetett a vargányát. Ez most már egyre kevésbé van így. Ennyire nehéz, mint most, még nem volt. Idén nem volt egyetlen környékbeli megyében, sőt a Felvidéken Détér testvértelepülésünk polgármestere is próbált segíteni, hogy gombát szerezünk, de nem tudtunk. Így egy magyarországi gombafelvásárlótól kellett gombát beszereznünk. Hiszen gombafesztivált gomba nélkül nem lehet megrendezni” - mondta Kocsik László Csaba, Kissikátor polgármestere.
Az esemény szervezése a község képviselő-testületéhez, továbbá a Kissikátor Fejlesztéséért Alapítvány kuratóriumi tagjaihoz kapcsolódik, ám a munkálatokból a település lakói is kivették részüket. A fesztiválra nemcsak a térségből, hanem Szlovákiából, Budapestről, Kecskemétről, Debrecenből és Bajáról is érkeztek vendégek. A nap folyamán Kocsik Bertalan díszpolgári címet vehetett át. Az elismeréssel azokat jutalmazzák, akik sokat tettek a település fejlődéséért. A vendégek közt voltak, akik nemcsak az esemény miatt érkeztek ide.
„A családhoz minden évben eljövünk ide Kissikátorba. Itt laknak a rokonok, az unokatestvérek, nagynénik. Úgyhogy mindig nagy szeretettel jövünk ide” - nyilatkozta Vass Orsolya.
Az eseményen amatőr művészeti csoportok is bemutatkoztak. Ennek során a Détéri Asszonykórus és a Kissikátori Harmonika- és Népdalkör tagjait is hallhatták a megjelentek. Természetesen a gombából készült fogásokat is értékelték, amelynek eredményeként a versenyt a Kissikátor testvértelepüléséről, Détérről érkező csapat nyerte meg.
„Mi négyen főztünk lányok. Orsi, Flóra, Viki és én, vagyis a Détéri menyecskék. Szeretünk ide járni Kissikátorba. Ez a testvértelepülésünk. Amit készítettünk, az knédli volt vadhússal, amiben gomba volt tejfölösen, kaporral ízesítve” - emelte ki Singlár Edina.
A programot gyermekműsorok és fellépők is színesítették. Így késő délután a Nagyanyám Blues-A adott koncertet, majd az Irigy Hónaljmirigy, a Triász és az AB/CD tagjai léptek a színpadra. A napot retró discoval zárták.
![A fesztivál résztvevői a sátrak alatt. A fesztivál résztvevői a sátrak alatt.](https://www.ozd.hu/static/13514_s.jpg)
![Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos nyitja meg a rendezvényt. Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos nyitja meg a rendezvényt.](https://www.ozd.hu/static/13508_s.jpg)
![Kocsik Bertalan vesz át díszpolgári címet a település polgármesterétől. Kocsik Bertalan vesz át díszpolgári címet a település polgármesterétől.](https://www.ozd.hu/static/13509_s.jpg)
![Túri Mihály értékeli a gombából készült fogásokat, egyben a verseny első helyezett csapatát is kihirdeti. Túri Mihály értékeli a gombából készült fogásokat, egyben a verseny első helyezett csapatát is kihirdeti.](https://www.ozd.hu/static/13510_s.jpg)
![Az este folyamán az Irigy Hónaljmirigy együttes tagjait is hallhatta a közönség. Az este folyamán az Irigy Hónaljmirigy együttes tagjait is hallhatta a közönség.](https://www.ozd.hu/static/13515_s.jpg)
![A Triász zenekar is koncertet adott az eseményen. A Triász zenekar is koncertet adott az eseményen.](https://www.ozd.hu/static/13516_s.jpg)
![A Kissikátori Gombafesztivált hirdető molinó. A Kissikátori Gombafesztivált hirdető molinó.](https://www.ozd.hu/static/13517_s.jpg)
![Az első helyezést elért csapat fogása. Az első helyezést elért csapat fogása.](https://www.ozd.hu/static/13505_s.jpg)
![A fesztivál egyik versenyzője készíti a gombából készült fogást. A fesztivál egyik versenyzője készíti a gombából készült fogást.](https://www.ozd.hu/static/13506_s.jpg)
![Kocsik László Csaba, Kissikátor polgármestere köszönti a vendégeket. Kocsik László Csaba, Kissikátor polgármestere köszönti a vendégeket.](https://www.ozd.hu/static/13507_s.jpg)
![A Kissikátori Harmonika- és Népdalkör tagjai a színpadon. A Kissikátori Harmonika- és Népdalkör tagjai a színpadon.](https://www.ozd.hu/static/13511_s.jpg)
![Az ózdi Nagyanyám Blues-A ad koncertet az eseményen. Az ózdi Nagyanyám Blues-A ad koncertet az eseményen.](https://www.ozd.hu/static/13512_s.jpg)
![A fesztivál résztvevői. A fesztivál résztvevői.](https://www.ozd.hu/static/13513_s.jpg)