Tisztelet – Tartó Lajos nevét viseli a jövőben a szennai közösségi ház

Tartó Lajos nevét kapta a szennai közösségi ház. A kezdeményezés a Szennai Nyugdíjas Klubhoz kötődik, a megvalósulásban sokan nyújtottak segítő kezet.

A szennai közösségi ház udvarán rendezték meg azt az eseményt, amelyen Tartó Lajos emléke előtt tisztelegtek. A néhai önkormányzati képviselő Ózdon született 1952 januárjában. Tanulmányait Susán kezdte meg, ahol egész életén át lakott. Miskolcon kohászati technikusként végzett. 1970-től nyugdíjazásáig pedig az Ózdi Kohászati Üzemeknél tevékenykedett. 1994-től 2019-ig képviselte Urajt és Susát, majd Szenna városrészért is ő felelt. Az eseményen elsőként Dr. Csuzda Gábor, a 9-es számú választókörzet képviselője, majd a névadó kezdeményezője, egyben a Szennai Nyugdíjas Klub elnöke, Tóth Beatrix szólt a jelenlévőkhöz.

„Szennára képviselőként később került, mint Urajra és Susára, de az ő szemében mi sem voltunk mostoha gyerekek. Mindent megtett azért, hogy egy szintre kerüljünk Urajjal és Susával. Amikor mondtuk neki, hogy szeretnénk mi is egy közösségi házat, nála ez nyitott fülekre talált. Ahogy lehetősége nyílt, minden pályázatot megragadott, és mihelyt a megfelelő házat megtaláltuk, ő rögtön partner volt benne, hogy azt meg tudjuk venni” - mondta Tóth Beatrix, a Szennai Nyugdíjas Klub elnöke.

Az esemény résztvevői Tartó Lajos munkásságáról, közéleti tevékenységéről is hallhattak. Ezt követően a névtábla leleplezése következett, amelynél a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület tagjai működtek közre. Később az emléktábla koszorúzásánál is segédkeztek. A következő percekben Tartó Lajos kedvenc dala csendült fel Kovács Magdaléna előadásában.

Az eseményre Szlovákiából is érkeztek vendégek, akiket régi barátság fűzött Tartó Lajoshoz. A névadón Tartó Lajos özvegye és bátyja is jelen volt.

„Mindig örömmel jövök az ilyen megemlékezésekre, mert tudom, hogyha valaki, akkor ő megérdemli azt a tiszteletet, megbecsülést, amit itt tapasztalni lehet és általában a választókörzetében. Egy dolgot ki szoktak emelni, a fantasztikus szervezőkészségét az öcsémnek” - fogalmazott Tartó Róbert.

A program ünnepélyes része után, a Szennai Nyugdíjas Klub jóvoltából egy kötetlen beszélgetésre invitálták a résztvevőket. A továbbiakban már Tartó Lajos Közösségi Házként működő épületben pedig meg is vendégelték őket. Akik betértek ide, egy Tartó Lajost ábrázoló alkotást is megtekinthettek, amely a klub egyik tagjának, Gáspár Tibornak a keze munkáját dicséri.

(forrás)