Az ózdi szakképzés 130 évét ünnepelték az Olvasó Adorján Lajos termében
Oktatás
2022. jún. 10.

Az ózdi szakképzés 130 évét ünnepelték az Olvasó Adorján Lajos termében

A 130 éves ózdi szakképzést ünnepelték ma az Olvasó Adorján Lajos termében. A több blokkból álló rendezvényen a visszaemlékezések mellett elismeréseket is átadtak.

Korabeli felvételeket is megtekinthettek a résztvevők azon a jubileumi eseményen, amelyet az Ózdi Szakképzési Centrum Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola szervezett az Olvasóban. A rendezvényen az intézmény korábbi és jelenleg is aktív pedagógusai, illetve öregdiákjai vettek részt. A Himnusz dallamai után Tuza Ottó, az Ózdi Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Szentandrássy Gáborné, életpályáján tett erőfeszítéseiért vas diplomát vehetett át. Az egykori matematika-fizika szakos pedagógus 1991 szeptemberében vonult nyugdíjba, amellyel kapcsolatban egy régi emlékét is felidézte.

„Amikor én nyugdíjba mentem, akkor kaptam egy jelmondatot. Az enyém úgy hangzott, hogy minden gyermek lelke tenger mélye, hol egyaránt pihen a drágakő és a föveny pora és a búvár akaratától függ, hogy melyik kerül a felszínre. Én mindig ezt tartottam szem előtt, nekem elveszett gyerek nem volt. A leghátrányosabb helyzetűeket szerettem legjobban, mert én is tanyán nőttem fel, nehéz gyerekkorom volt és tudtam, hogy egy gyereknek nagyon rosszul esik, ha megkülönböztetik” - mondta Szentandrássy Gáborné.

Az események sorában a Gábor Áron Emlékérmek átadása következett, amelyeket dr. Alabán Péter, a Gábor Áron Alapítvány a Szakképzésért kuratóriumának elnöke, korábbi diákönkormányzati elnökök közreműködésével nyújtott át. Az elismertek közt volt Kerékgyártó Mihály, Farkas Jenőné, Faragó Boglárka, Kiss Éva, Fazekas Natália, Énekes Szabina, Tóth Ádám és Miló Tamás is. Az emlékérmet közel húsz éve alapították.

„Ezt még 2003-ban alapította az akkor önálló Gábor Áron Ipari Szakképző Iskola. Most 2022-ban, hét év után az iskola fennállásának 133. jubileuma alkalmából nyolc fő részére adtunk át emlékérmet. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem révén hatvanöt éves diploma kapcsán egy vas diplomát adtunk át Szentandrássy Gáborné részére, aki szintén iskolánkból vonult nyugállományba” - emelte ki dr. Alabán Péter, az Ózdi SzC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola igazgatója.

Az évfordulót korábban szerették volna megtartani, azonban a pandémia miatt ez nem volt lehetséges, így mostanra került át az időpont. Az intézmény alapítványa egy iskolatörténeti albumot is megjelentetett, amelynek összeállítása nagy munkát igényelt. Aki kézbe veszi a kiadványt, képet kaphat az iskola történetének főbb állomásairól. Egy ilyen esemény mindig mérföldkő egy intézmény életében.

„Az eltelt 130, 133 év azt bizonyítja, hogy jól képzett szakemberekre és az őket képző intézményekre szükség van országosan is, de a város és a térség számára. Bízom abban, hogy a szakképzésben bekövetkező változások, a gazdaságban várható változások, a térségben várható változások elő fogják segíteni, hogy még több diák válassza ezt az intézményt, válassza a szakképzést, hogy mindannyiunk örömére fejlődhessen ez a terület” - fogalmazott Tuza Ottó, az Ózdi Szakképzési Centrum főigazgatója.

A több blokkból álló ünnepi esemény szünetében kötetlen beszélgetésekre is sor került. A program ezt követően zenés színpadi produkciókkal, az iskola volt diákjainak közös műsorával és az iskolatörténeti album bemutatásával folytatódott. A rendezvény végén pedig ünnepi ebéddel várták a vendégeket.