Ma átadták a megújult kosárlabdapályát az Újváros téren. A Magyar Kosárlabda Szövetség pályafelszereléssel, a város az infrastruktúra kialakításával járult hozzá a fejlesztéshez.
Riz Gábor, térségünk országgyűlési képviselője és Janiczak Dávid, városunk polgármestere is pattogtatta a labdát a Nagy Imre úti kosárlabdapályán ma délelőtt. A legtöbbek által csak „dühöngő”-ként ismert sportterület egy együttműködésnek köszönhetően újulhatott meg. A hivatalos átadón a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai is részt vettek, akik már birtokba is vették a pályát.
„Régi vágy teljesült ezzel a pályával, hiszen jómagam is több mint húsz éven át szaladgáltam ezen a flaszteren. Az előző, bitumenes borítás nem volt veszélytelen, hiszen ha az ember azon elesett, akkor a bőr is megsérült. Ezért volt nagyon fontos, hogy a következő generációk biztonságos körülmények között tudják ezt a szép sportágat gyakorolni. A Magyar Kosárlabda Szövetség partner volt abban, hogy az ózdi gyerekek kapjanak egy ilyen ajándékot” - mondta Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.
A pálya borítása tehát biztonságos és megfelel a kor követelményeinek. Emellett a felület olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek által az esővíz könnyen lefut róla.
„Ez a létesítmény úgy újulhatott meg, hogy képviselő úr a Magyar Kosárlabda Szövetségtől kilobbizott egy vadonatúj pályafelszerelést. Mi pedig, mint város alátettük az infrastruktúrát. Kiegyenlítettük a talajt, lefestettük a területet körbekerítő hálót és rendeztük a környezetet is. Azt gondolom, hogy ez egy jó példája annak az együttműködésnek, amit egy városnak és egy képviselőnek működtetnie kell. A képviselő tud hozni országos támogatásokat, a városnak pedig biztosítani kell a szükséges infrastruktúrát hozzá. Most kicsiben megmutattuk, hogy hogy működik ez majd nagyban is” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.
A Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai is nagy örömmel pattogtatták a labdát és dobtak kosárra. A közeli oktatási intézmény tanulói korábban is kijártak ide, hiszen sportolni mindig jobb a szabad levegőn.
„Amikor itt voltunk, akkor sokkal jobban éreztük magunkat” - fogalmazott Benyák Laura, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.
A fiatalok közül a legtöbben nemcsak az oktatás ideje alatt, hanem más alkalmakkor is gyakran kilátogattak a Nagy Imre úti dühöngőbe.
„Jól érzem magam. Régebben is jártunk ide a haverokkal, de mostanában is sokszor jártunk. Többet voltunk kint, mint otthon” - emelte ki Dániel Benjámin, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.
A program végén az iskola tanulói nemcsak élményekkel, hanem a Mózdulj Meg Egyesület jóvoltából egy-egy ivó kulaccsal is gazdagodtak. A szervezet törekszik arra, hogy városunkban minél több sport rendezvényt valósítson meg.