Fölényes siker az utolsó hazai bajnokin
Sport
2022. jún. 7.

Fölényes siker az utolsó hazai bajnokin

12-0-s győzelmet aratott a Sajóvölgye-Ózd futballcsapata a megyei másodosztály 29. fordulójában. A bajnoki címet már korábban bebiztosították, így igaz örömfocit láthattak a kilátogatók.

A legutóbb a Szirmabesenyő felett aratott 1-0-s idegenbeli győzelemnek köszönhetően immár bajnokként léptek pályára az Ózd-Sajóvölgye futballistái a Rudabányai Bányász ellen most szombaton a Városi Stadionban. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei másodosztály Északi csoportjának 29. fordulója egyben az utolsó hazai mérkőzést is jelentette csapatunknak. Az összecsapás legelejétől magabiztosan kontrollálta a játékot az Ózd. Sok helyzetet alakítottak ki, amelyek viszont kimaradtak. Az első gólra a 18. percig kellett várni, akkor Horváth Sándor talált a vendég kapuba. Ez felszakította a gátat a társaságban, és futószalagon érkeztek a szebbnél szebb helyzetek. A félidőre már 7-0-s hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a gárdák. A második játékrészben nem változott a játék képe. Csapatunk végül fölényesen, 12-0 arányban múlta felül ellenfelét. A találkozó legjobbjának Pataki Roland bizonyult, aki egymaga négyszer zörgette meg a Rudabánya hálóját, de Pogonyi Dominik és Horváth Sándor is 3-3 gólig jutott.

„Én azt gondolom, hogy ez már igazi örömfoci volt. Sikerült egy igazán kiváló meccsen nyernünk múlt héten a Szirmabesenyő ellen. 50 percet ott emberhátrányban játszottunk, de sikerült azt behúzni. Ezzel meglett a bajnoki cím. Ez pedig örömfutball volt” - mondta Kádár Zsolt, az Ózd-Sajóvölgye operatív igazgatója.

Az Ózd-Sajóvölgye így készülhet a magasabb osztályban való szereplésre. A vezetőség elmondása szerint az egyesület célja elsősorban az, hogy újoncként már stabil tagjai legyenek a megyei első osztálynak. A stadionban egy 44x42 méteres területen, két kisméretű műfüves futballpálya fog épülni. Várhatóan ez már a nyár végére elkészülhet. Bezsilla Zoltán szerint az eredmény tükrözi a két együttes közötti különbséget.

„Nem akarom erre fogni, de nagyon-nagyon sok hiányzónk volt. Múltkor is tizenkettőt kaptunk. A két csapat között másfél osztály különbség van. Mind edzésmennyiségben, mind a játékosok minőségében óriási a differencia. Nem lehet összehasonlítani a két keretet. Mi ide valók vagyunk, ebbe a megyei másodosztályba. Körülbelül ott a helyünk ahol most vagyunk. Ózd sokkal jobb csapat nálunk. Ahogy most játszanak már egy osztállyal feljebb is ott lennének a tabella elején. Ez teljesen nyilvánvaló” - nyilatkozta Bezsilla Zoltán, a Rudabányai Bányász LC játékosa.

A szezon utolsó mérkőzése most szombaton 17 órától lesz. Akkor Sajószentpéterre látogat az ózdi gárda.