Zárul a póZdium
2021. ápr. 13.

Stohl András volt a póZdium tizedik, vagyis utolsó vendége.

Bár a telt ház szinte garantált lett volna, a járványhelyzet miatt a Jászai Mari-díjas színésszel üres nézőtér előtt beszélgetett Bukovinszky Zsolt. Szó esett arról, hogyan került a színészi pályára, miként kezdett televíziózni. Emellett személyesebb témákat is érintettek, úgy mint a börtönben töltött hónapok, vagy a családdal való kapcsolat.

Véget ért a póZdium, az Ózdi Városi Televízió nagyszabású talkshow-ja. Az utolsó, tizedik állomás vendége Stohl András színész, műsorvezető volt. Bukovinszky Zsolt kérdéseire válaszolva elmondta, eredetileg tanárnak vagy ügyvédnek készült, de a hivatásos vadászat is érdekelte. A színjátszással, színészettel először középiskolában találkozott. Noha sportosztályba járt, mégis részt vett a dráma tagozatosok vizsgaelőadásán.

„Harmadik évfolyam első félévében, két héttel a vizsgaelőadás előtt megbetegedett a főszereplő fiú. Harmadikra már elég ismert voltam a gimiben, mindig vannak ugye nagyobb hangú, viccesebb fickók. Akkor odajött hozzám a drámais tanárnő, Sugár Rózsa, és megkérdezte, nem tenném-e meg, hogy segítek, és beugrok ebbe az előadásba. Ez A fény és a tündér, egy Csongor és Tünde-átirat volt Görgei Gábor tollából” - mondta Stohl András, színész.

Elmesélte, hogyan jutott be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Székely Gábor és Zsámbéki Gábor tanítványa lett. Olykor elérzékenyülve beszélt Zsámbéki Gáborral való kapcsolatáról. Felidézte a Katona József Színházban, a Nemzetiben, valamint a Vígszínházban eltöltött éveit, és beszélt legkedvesebb szerepeiről, sőt televíziós munkáiról is. Végül olyan személyes témákat is érintettek, mint a börtönben töltött hónapok.

„A mai napig hálás vagyok a bírónőnek, hogy letöltendőt adott. Bármilyen furán hangzik. Ha nem adott volna letöltendőt, akkor nem biztos, hogy mi ketten itt most beszélgetünk. Mert akkor igazuk lett volna azoknak, akik azt mondják, hogy ez ezt is megúszta. És még azt is gondolom, hogy jellemépítőnek, jellemfejlődési állomásnak is gondolhatta ezt a bírónő” - fogalmazott Stohl András, színész.

Stohl András szenvedéllyel beszélt kedvenc kikapcsolódásáról, a vadászatról, és igyekezett arra is rávilágítani, sokan mennyire félreértik ezt a tevékenységet. Végül pedig a családról, gyermekeivel való kapcsolatáról is mesélt Bukovinszky Zsoltnak. A póZdium tizedik adását április 26-án, hétfőn tűzi műsorra az Ózdi Városi Televízió.

 

(forrás)