Megszólaltak a könyvek az Ózdi Városi Könyvtárban ma délelőtt. A Dániából több évtizede elindult módszernek köszönhetően, városunk diákjai élő könyveket kölcsönözhettek ki.
A könyvtár ma már nem az a klasszikus értelemben vett intézmény, ahol hosszú polcokon sorakoznak a régebbinél-régebbi kötetek. Természetesen ezekkel a jegyekkel is rendelkeznek a kulturális intézmények, de mint könyvtár, kilépett a falak közül, mert nyitottá, interaktívvá vált. Az Ózdi Városi Könyvtár egy skandináv módszert vett át, amely szerint személyek testesítik meg a könyv szerepét.
„Ez egy módszer, amit Dániából indítottak el. Nálunk 2019-ben volt élő könyv program. Úgy próbáljuk válogatni az élő könyveket, a személyeket, hogy pályájukban, tevékenységükben sikereket értek el, ezáltal a diákok pályaválasztásában szeretnénk segíteni.” - nyilatkozta Csörgőné Csépányi Krisztina az Ózdi Városi Könyvtár megbízott igazgatója.
Ma délelőtt, élő könyvtárrá alakult át az intézmény. A Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium 26 tanulója kisebb csoportokban 15 perces beszélgetés során ismerkedhetett meg az általuk kikölcsönzött élő könyvekkel, akik ezúttal az élet több területén tevékenykedő szakemberek voltak. Bukovinszky Zsolt kommunikációs szakember már nem először vállalt el ilyen szerepet és ma is hasznos tanácsokkal, útravalókkal látta el a diákokat.
„Nekem a legfontosabb tanácsom az, hogy merjünk álmodni. Én gyermekkoromban arról álmodtam, hogy pedagógus és televíziós leszek. Gyakran játszottam ezeket a tevékenységeket és tulajdonképpen elmondhatom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hiszen mindkét álmom megvalósult.” - emelte ki Bukovinszky Zsolt az ÓMÉK ügyvezető-főszerkesztője.
A tanulók a negyedórás alkalmakat nagyon hasznosnak ítélték, sokat segített nekik abban, hogy milyen pályát válasszanak a jövőben. A fiatalok egy ilyen jellegű közösségi beszélgetésen sokkal jobban megnyílnak, mint egy baráti, vagy családi összejövetelen.
„Fontos, hogy legyen valaki, aki egy kicsit másképp látja és nem feltétlenül ismer teljesen minket, ugyanakkor sok olyan dologba is belátása van, amit mi nem is veszünk észre olyankor, amikor családdal vagy a barátokkal beszélgetünk” - mondta Molnár Noémi a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.
A könyvtári nap sikeresnek mondható, hiszen minden élő könyvet kikölcsönöztek a diákok, akik már most várják a következő hasonló rendezvényt. A tervek szerint legközelebb bővítik a meghívott szakemberek számát, valamint további oktatási intézmények diákjait várják majd az könyvtár falai közé.