Ma Susán egyeztettek a csatornázás utáni helyreállítások miatt, a Bányász utcában már zajlanak a munkálatok
Város
2022. ápr. 19.

Ma Susán egyeztettek a csatornázás utáni helyreállítások miatt, a Bányász utcában már zajlanak a munkálatok

Ma elkezdődtek a szennyvízcsatorna-beruházáshoz kapcsolódó garanciális javítások Ózdon. Susán április 25-én fognak hozzá a munkálatokhoz.

Aszfaltvágó zajától volt hangos ma délelőtt a Bányász utca. 2020. december 14-én fejeződött be városunkban a mintegy negyvenhat kilométeres gerincvezeték kiépítése. Ehhez kapcsolódóan hozzávetőleg huszonkét kilométer hosszban bekötések is készültek. A jótállás három év, vagyis a megbízott vállalkozóknak 2023 decemberéig kellett felelősséget vállalniuk a helyreállításokra. A munkálatok ebben a városrészben érintik még a Sturmán és a Bartók Béla utcákat is, de Susán is vannak gondok. Emiatt a közlekedési vállalat dolgozói, az építési feladatokkal megbízott cég munkatársa, az önkormányzat részéről a csatornázásért felelős projektmenedzser és a terület képviselője egyeztetett ma délelőtt a helyszínen.

„A legnagyobb probléma itt az út állapota, amit garanciális javításban fognak elvégezni. Jövő hét hétfőn fognak kezdődni a munkálatok. A rossz szakaszokat felverik, felbontják és helyére új aszfaltborítás kerül. Ez abban fog problémát jelenteni a lakosságnak, hogy a busz nem fog tudni a buszfordulóig felmenni. Itt a mögöttem látható területen, ahol korábban is ki volt alakítva a buszforduló idáig jön és idáig le kell sétálni, illetve innen kell majd hazamenni annak, aki messzebb lakik” - mondta Csák Árpád, területi képviselő.

Ismét három buszmegállót vonnak ki átmenetileg a forgalomból, helyettük a Susa út 68. szám előtt alakítanak ki egy ideigleneset. A tervek szerint itt három hétig tart majd a rekonstrukció. Csák Árpádot egyébként az elmúlt időszakban a legtöbben az út állapota miatt keresték meg. A kivitelezők hamarosan kijelölik az általuk hibásnak vélt részeket, amelyeket még jövő hét hétfő előtt az Ózdi Városüzemeltető Intézmény képviselőinek közreműködésével az önkormányzat szakemberei is felülvizsgálnak. Az egyes területeket érintő problémákat tavaly decemberben összegezték az illetékesek.

„Akkor felmérte a kivitelező, mik azok a teendők, amiket el kell végezni garanciális munka keretében. Ilyen volt a Susai út, ahol most állunk és vannak még területek a városban, a Sturmán, a Bányász, a Bartók utca, valamint a Mekcsey utca, ahol szintén lesznek garanciális felújítások, vagy teljesen új aszfaltréteg kialakítás az úton. Ezek mind helyreállítási jellegű problémák, amiket feltárt a kivitelező” - emelte ki Fáklyáné Kürti Éva, projektmenedzser.

A műszaki jellegű gondokat, amelyek a szennyvízelvezetéssel kapcsolatosak, folyamatosan rendezi a kivitelező. Az említett utcák esetében az Euroaszfalt Kft. által megbízott alvállalkozó szakemberei végezték a munkálatokat, akik szintén garanciát vállaltak, így ők bontják fel ismételten az utat április 25-én.