117 éve született József Attila - A költészet napját ünnepelték Ózdon

Szavalóversenyeket rendeztek a költészet napja alkalmából az Ózdi Városi Könyvtárban és a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban.

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Ez az alkalom idén Nemes Nagy Ágnes születésének századik évfordulójával is összekapcsolódik. Így az Ózdi Városi Könyvtárban a nagycsoportosok az ő verseit adták elő.

„A vers az élet minden területében nagyon fontos. Szép gondolatokat közvetít, és szép szóhasználattal találkozhatnak a gyerekek. A ritmikája és a zeneisége is megfogja őket. Ezért tartottuk nagyon fontosnak, hogy ezt a verskedvelő korosztályt meghallgassuk” - mondta Császár Éva, gyermekkönyvtáros.

18 gyermek állt ki a színpadra, hogy előadja választott versét. Szinte a város összes óvodájából ellátogattak ma az apróságok, az óvónők és a szülők az intézménybe. A költeményeket pedig három tagú zsűri előtt adták elő.

A gyermekek igencsak izgultak a megmérettetéstől, de a szervezők igyekeztek dalokkal és mondókákkal még vidámabbá tenni a versenyt. A rendezvény végén az első három helyezett könyvjutalomban részesült, emellett minden résztvevő kapott egy kis ajándékcsomagot. A Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban is megemlékeztek a költészet napjáról.

„Természetesen mi is szeretnénk ezt megünnepelni, úgyhogy egy kis házi versenyt hirdettünk meg a diákok között. A téma pedig kötődik az iskola programjához, hiszen ebben az évben a vallási tematikánk Péter hitével kapcsolatos, így úgy gondoltuk, hogy ezen a napon istenes versek témájában lenne egy házi versenyünk. De bármilyen egyházi jellegű, istenes verssel is el lehet indulni ezen a versenyen” - emelte ki Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója.

A diákok a könyvtárban gyűltek össze, hogy elmondják tanáraiknak és iskolatársaiknak a kiválasztott verseket. Többek között Petőfi Sándor, Radnóti Miklós és Juhász Gyula költeményeket is szavaltak a fiatalok. A három legjobbnak ítélt előadó pedig különböző ajándékokban is részesült.

(forrás)