74 millió forinttal egészíti ki a kormány a Katona József Úti Bölcsőde felújítását
Politika
2022. ápr. 1.

74 millió forinttal egészíti ki a kormány a Katona József Úti Bölcsőde felújítását

74 millió forinttal egészíti ki a kormány a Katona József Úti Bölcsőde felújításának keretét. Nemcsak korszerűbb lehet az épület, hanem több férőhellyel is rendelkezik majd.

Évek óta komoly problémát jelent városunkban a bölcsődei férőhelyek kérdése, hiszen jelentős túljelentkezést tapasztalnak a területen dolgozó szakemberek. Éppen ezért volt jelentős lépés, amikor az önkormányzat egy 300 millió forintos pályázatot nyert el a Katona József Úti Bölcsőde felújítására. Emellett új szárnnyal bővítik a meglévő alapterületet. Ahhoz azonban, hogy e célt el tudják érni, további források bevonására van szükség.

„Ahogyan az elmúlt időszakban jó néhányszor most is láthatjuk, hogy a kormány nem engedte el az ózdi emberek kezét. Fontos számára mindazon fejlesztések köre, amelyek az itt élők komfortérzetét javítják. Ahogyan fontos az ózdi emberek számára a város egyik bölcsődéje, úgy a kormány számára is fontos, hogy a gyermekek milyen környezetben nevelkednek. Épp ezért a korábban 300 millió forintos költségvetéssel megállapított felújítást kiegészítette 74 millió forinttal, hogy minden olyan munkát meg tudjanak valósítani, amely korszerűvé és kiválóan élhetővé teszi mindazt az intézményt, amely szolgálja az itt élők kényelmét és biztonságérzetét a gyermekeik tekintetében” - mondta Riz Gábor, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.

A beruházás befejezése után a jelenlegi 80 férőhelyhez képest 24 gyermekkel többet tudnak majd fogadni az intézményben. A keretemelésre egyébként a költségek növekedése miatt volt szükség.