Szakmai nap – Egy napra vállalkozókká válhattak a SZIKSZI diákjai

Egy napra vállalkozókká válhattak a SZIKSZI diákjai egy pályázatnak köszönhetően. Így a hétvégi szakmai napon termékeiket és szolgáltatásaikat értékesíthették.

A közelgő húsvét jegyében telt a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium által szervezett szakmai nap. Mindez a Nemzeti Tehetség Program, Innovatív tanulási környezet kialakítása nevű projektnek köszönhető. Ebben az intézmény negyvenöt tanulója vett részt. A fiatalok betekintést nyerhettek a vállalkozások világába, és hasznos ismereteket szerezhettek arról, mi kell ahhoz, hogy egy cég működése sikeres legyen. A foglalkozásokon megszerzett tudást azután továbbadták tanulótársaiknak.

Jelenleg a szakmai napon belül a kiállítás és a vásár rész zajlik, ahol az osztályok be tudják mutatni a tanulótársaiknak, valamint az iskola pedagógusainak az általuk előre elkészített termékeket. Nagyon lelkesek voltak a tanulók, nagyon készültek erre a mai napra. Azt gondolom, hogy nagyon sokszínű és különleges termékkínálattal várnak minket. Az ő munkájukat szakértő zsűri fogja értékelni, különböző pontozó lapokkal és szempontokkal járják körbe a standokat, vizsgálják a marketingmunkát - nyilatkozta Koós Richárd, a projekt koordinátora.

Az intézmény tornatermében felállított standok dekorációi igen változatosak voltak. A csoportok közül sokan különféle édességeket, szendvicseket kínáltak, de voltak olyan elárusító helyek, ahol ünnepi díszekből válogathattak a leendő vásárlók. Persze különféle szolgáltatásokat is igénybe vehettek az érdeklődők. Így például az egyik pultnál nemcsak édesség és ajándéktárgyak vásárlására nyílt lehetőség, hanem a vállalkozás névadójával, Mari nénivel való fotózkodásra is. Emellett játszóház is várta a fiatalokat. A projektben résztvevő negyvenöt tanuló között volt Németh Boglárka is.

A mi vállalkozásunk a Vattanyuszi Kft. Mi vattacukrot, popcornt, üdítő italokat árulunk és vannak szolgáltatásaink is, például szerencsekerék. Erre úgy készültünk, hogy délutánonként különféle foglalkozásokon vettünk részt. Voltunk egy gyárlátogatáson is Egerben, az Emerson cégnél és ott is különféle információkkal láttak el bennünket, amelyeket a vásáron tudtunk hasznosítani - mondta Németh Boglárka, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium diákja.

A pedagógusok értékelő lapokkal a kezükben járták a vállalkozások standjait. Ennek során több szempontot is figyelembe vettek. Így többek között vizsgálták a pultok küllemét, az ötletességet, de a nyugtaadás, annak kiállítása és a marketing is fontos szempont volt ennél a folyamatnál. Keresték azt is, ki a legügyesebb lány-, illetve fiú eladó. A vásár eredményhirdetéssel zárult, ahol az oklevelek és jutalmak mellett szakmai különdíjakat is kiosztottak a diákok között.

(forrás)