Ünnepélyes keretek között tették le a Kazinczy Ferenc úton épülő óvoda alapkövét, kezdődhet az építkezés

Ünnepélyes keretek közt tették le az új óvoda alapkövét a Kazinczy Ferenc úton. Az Országos Óvodaépítési Programnak köszönhetően elkezdődhet az építkezés.

Január végén kezdődött el az új óvoda építése a Kazinczy Ferenc úton. Az Országos Óvodaépítési Programnak köszönhetően a Magyar Katolikus Egyház úgy döntött, hogy létrehoz egy korszerű, sok gyereket befogadó intézményt. Ez az Alkotmány úti egységet váltja majd fel, ugyanis annak az épületnek a korszerűsítése jóval több pénzbe került volna. A szakemberek akkor tervrajzokkal és engedélyekkel érkeztek, hogy megkezdődhessen a tereprendezés. Az építésvezető elmondása alapján ilyen jó minőségű altalajjal még nem találkoztak, ami megkönnyítette a munkát. Az előkészületeket követően elérkezett az idő, hogy elhelyezzék a létesítmény alapkövét. Mischinger Ferenc, római katolikus plébános számára ez azt jelenti, hogy Krisztus lesz az életük alapja.

„Ha Krisztust befogadnánk, és tényleg az életünknek az alapja lenne, akkor nem lenne nehéz az élet. Egy kicsit boldogabb lenne, mert tudnánk a szegénységben alázatosak lenni, a gazdagságban bőkezűek lenni, a bűnök között irgalmasok lenni vagy mi magunk tudnánk, hogy miért kell elkerülni a bűnt. Mert az Isten vár és szeret, és ezeknek az üzeneteknek egy ilyen alapja, kis veteményes kertje egy óvoda” - fogalmazott Mischinger Ferenc, római katolikus plébános.

A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda fiataljai már hosszú ideje készültek erre az alkalomra. A legkisebbeknek már két éve nem volt fellépésük a pandémia miatt, azonban most egy verses, zenés produkcióval érkeztek. Továbbá az iskola kórusa és zenetagozatos diákjai is megmutatták magukat. Az ünnepi műsort követően a résztvevők átsétáltak az építési területre, ahol a nemzeti színű szalaggal átkötött dobozt a földbe helyezték. A plébános megszentelte az időkapszulát és a területet egyaránt.

„Az időkapszulában van egy fénykép a jelenlegi tagóvodáról, van benne a korunkra jellemző fémpénz és egy írás, amiben leírtuk, hogy az Úr 2022. évében milyen egyházi tisztviselők ideje alatt történt az időkapszula elhelyezése, és hogy melyik intézménynek a tagóvodája épül. Valamint egy áldást is kérünk az építőkre és építtetőkre” - mondta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója.

A tervek szerint ez év végére felépül az intézmény. Természetesen ez sok mindentől függ, hiszen a beruházás nagyobb része még a kivitelezők előtt áll, azonban szeretnék, ha a gyerekek a 2023/2024-es tanévet már ebben a létesítményben kezdhetnék el.

(forrás)