Magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a Sajóvölgye-Ózd
Sport
2022. márc. 21.

Magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a Sajóvölgye-Ózd

Magabiztos játékkal tartotta itthon a három bajnoki pontot a Sajóvölgye-Ózd együttese. A remek eredményeknek köszönhetően csapatunk továbbra is vezeti a bajnokságot.

Napos, ám szeles időben fogadta a Sajóvölgye-Ózd Izsófalvát szombaton délután az Ózdi Városi Stadionban. A futballisták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály Észak-Keleti csoportjának tavaszi szezonjában először léptek az ózdi közönség előtt pályára, ugyanis az első hazai mérkőzésüket még műfüvön, a putnoki Elek Ákos Utánpótlás Központban játszották. A most kilátogató szurkolók magabiztos győzelmet láthattak. Városunk csapata végig kontroll alatt tartotta az összecsapást. Folyamatos mezőnyfölényben játszottak és sorra dolgozták ki gólhelyzeteiket. A vendégek számára az is komoly problémát jelentett, hogy a saját térfelükről kihozzák a játékszert. A találkozón végül sima 8-0-s ózdi győzelem született. A sikerből Bene Attila és Benko Richárd két-két találattal, míg Pataki Roland, Havasi Ádám, Takács Tamás és Stefán Bendegúz egy-egy góllal vette ki részét.

„Úgy gondolom, hogy a csapat megszenvedett ezért a győzelemért. Jól játszottunk, kompaktak voltunk. Van még pár hiba, amit javítanunk kell, de biztos vagyok abban, hogy a következő mérkőzésre ebben is előre lépünk. Az én két gólom nagy segítség volt, de ezt is elsősorban a csapatnak köszönhetem. Tehát egy nagyon jó meccset játszottunk és nagyon szépen köszönjük a szurkolóknak, akik kijöttek a találkozóra” - hangsúlyozta Benko Richard, a Sajóvölgye-Ózd játékosa.

A Sajóvölgye-Ózd együttese jelenleg 46 szerzett ponttal vezeti a bajnokságot, négy egységgel megelőzve a második helyezett Szirmabesenyőt. Az ózdi labdarúgás igen hányattatott időket élt meg az elmúlt néhány esztendőben. A Sajóvölgye-Ózd vezetőinek eltökélt célja, hogy hosszútávon sikeres, stabil klubot építsenek fel. Az együttműködés keretein belül tervben van a felnőtt csapat minél magasabb osztályban való szerepeltetése, az utánpótlás együttesek minőségi munkája és a Városi Stadion fejlesztése is.

„Tavaly nyáron állapodtunk meg az érintettekkel, hogy egy öt éves programot elindítunk, ami mind az utánpótlás fejlesztésére, mind a felnőtt csapatnak a megfelelő szintre hozására szolgál, és szeretnénk reményeink szerint kihasználni a lehetőségeket, hogy a létesítmények fejlesztésében is részt tudjunk venni. Reméljük, hogy ezt az öt éves programot végig tudjuk csinálni és abban is bízom, hogy ebben mindenki partner lesz. Most azt érzékelem itt Ózdon, hogy mindenki, akinek hozzá kell tennie a magáét, akár az utánpótlás szakemberek, akár a létesítmény azon dolgozik, hogy Ózdot a méltó helyére visszavigyük. Hosszú út lesz, de belevágunk” - mondta Kádár Zsolt, a Sajóvölgye-Ózd operatív igazgatója.

A Sajóvölgye-Ózd jövő héten szabadnapos lesz, így nem folytathatja a pontok gyűjtését. Legközelebb április 2-án szombaton lépnek pályára a mieink. Akkor a Varbó gárdáját látják vendégül a Városi Stadion centerpályáján.