A Hamupipőkét tekinthették meg a gyermekek az Olvasóban a Fogi Színház előadásában. Két időpontban közel hétszáz gyermek foglalt helyet a nézőtéren.
Tavaly októberben tekinthették meg az első kicsiknek szánt előadást a gyermekek az Olvasó Színháztermében. Számos ilyen darabbal készülnek a szervezők az apróságoknak. Így a tegnapi nap folyamán többször is láthatták a Hamupipőkét az óvodás és kisiskolás csoportok. Közel hétszáz gyermek foglalt helyet a székekben. A Fogi Színház játékát egy új hang vezette fel a nézőknek.
„Az idei évad egyik újítása volt, hogy a gyerekeknek egy helyi kisfiú, Szarvas Dániel mondta fel azt a szöveget, hogy kezdődik az előadás, érezzék jól magukat, és hogy legyenek szívesek együttműködni a pedagógusok, hogy a telefonokat kapcsolják ki. Úgy gondoljuk, hogy ennek nagyon nagy sikere volt, hiszen feszült figyelemmel hallgatták az új hangot a nézőtéren a gyermekek” - mondta Fábián-Dobos Eszter, az ÓMÉK művelődési ágazatvezetője.
A társulat többször járt már városunkban, így a klasszikus mesékből már számtalan darabot játszottak az ózdi közönségnek. Elmondásuk alapján a helyiek mindig nagyon nagy örömmel fogadják őket. A járványhelyzet megnehezítette a mindennapjaikat, de remélik, hogy lassan újra felveszik a fonalat és a régi ritmust. A gyermekdarabokban többségében pályakezdő, fiatal színészek tevékenykednek.
„Húsz éves a színház. Egy kicsit mindig cserélődtek a színészek. A gyermekdarabokban nagyon sok fiatal és tehetséges személy van. Azt nem mondom, hogy kezdők a pályán, de még az elején vannak. Én nagyon kultiválom a zenés darabokat, tehát jó hangú színészeket keresek, akik jól is játszanak. Itt kezdenek a gyermekdarabokban, itt megtanulják a szakmát. Aztán majd vígjátékokban játszanak, kapják majd a nagyobb szerepet és így haladunk előre” - nyilatkozta Fogarassy András, a Fogi Színház vezetője.
A társulat többször játszik vidéken, de leginkább Budapesten láthatja a közönség darabjaikat. A tavaszi színházbérlet második előadását majd április tizenharmadikán tekinthetik meg az Olvasóban, szintén két időpontban. Akkor majd a Görbetükör Társulat előadásában láthatják a Mauglit az érdeklődők.