500 millió forintos támogatást kap városunk Magyarország Kormányától
Város
2022. márc. 3.

500 millió forintos támogatást kap városunk Magyarország Kormányától

500 millió forintos támogatást kap városunk Magyarország Kormányától. Az összegnek köszönhetően több fejlesztés és korszerűsítés is megvalósulhat a városban.

Ózd város vezetősége már hosszú ideje dolgozik támogatások megpályázásán. Janiczak Dávid polgármester tavaly májusban találkozott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, ez év elején pedig Szijjártó Péter külügyminiszterrel. Mindkét megbeszélésen szót ejtettek a térség, a város jövőjéről, illetve újabb nagyvállalat idetelepülésének szükségességéről. A körülbelül egy éves tárgyalási folyamatnak köszönhetően Magyarország Kormánya most egy egyedi, 500 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást biztosított az önkormányzatnak a legégetőbb fejlesztési feladatokra. Így kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy Ózd élhetőségét javítsa a helyi önkormányzat, és emellett ígéretes helyszínné váljon a beruházók számára.

„Olyan területeken használhatjuk fel ezt az összeget kérésem alapján, amik egyéb más pályázati forrásból nehezen elérhetőek, így a belterületi utak fejlesztése, az intézmények eszközbeszerzése és közterület fejlesztések. Ezeket a képviselő-testülettel a területi képviselők javaslatai alapján fogjuk felosztani, és igyekszünk úgy felhasználni ezt a kapott összeget, hogy a város valamennyi területén elő ózdi ennek hasznát lássa. A legfontosabb célkitűzés pedig, hogy a ciklus végére aszfaltozatlan út ne maradjon Ózd városában. Ehhez jelentős előrelépés ez a jelenlegi támogatás” - emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.

2019-ben 7687 méter, míg 2021-ben 5518 méter hosszúságú útszakasz újulhatott meg. Ezek között akadtak olyanok, amelyek még sohasem láttak aszfaltot. A város vezetősége fontosnak tartja ebből a támogatásból tovább folytatni az utak korszerűsítését teljes pályás aszfaltozásokkal. Céljuk, hogy Ózd lakott övezeteiben ne legyen rossz minőségű vagy nehezen járható önkormányzati út és mind aszfalt borítással rendelkezzen. Az állami támogatás egyébként három nagy területre fordítható. Az utak aszfaltozására, az intézményrendszerek elévült eszközparkjának megújítására, valamint a közterületek rekonstrukciójára. Az összeg részletes felhasználásáról a város képviselő-testülete fog dönteni. Ennek a folyamatnak azonban még nagyon az elején járnak.

„A kormányhatározat azt is mondja, hogy az egyedi, vissza nem térítendő támogatás felhasználásának és elszámolásának a feltételeiről a támogató okirat fog rendelkezni. Ezt a Belügyminisztérium szerkeszti meg és küldi el nekünk. Ezt a polgármesternek és a jegyzőnek alá kell írni, vissza kell küldeni és ha ez megtörtént, akkor a Magyar Államkincstáron keresztül a kormány az önkormányzat számlájára fogja utalni ezt az 500 millió forint értékű összeget” - mondta dr. Almási Csaba, jegyző.

Az utalást követően bele kell építeni az összeget az önkormányzat költségvetési rendeletébe. Ekkortól tudják majd megtárgyalni, hogy pontosan mire és milyen arányban fogják fordítani a támogatást. A város vezetősége örömét fejezte ki, hogy a tárgyalások eredményesek voltak, valamint hogy az ózdiak érdekeit nézve ezek a beruházások az állami támogatásnak köszönhetően meg tudnak valósulni.