Tanítható tanítvány
Egyház
2022. febr. 19.

Tanítható tanítvány

Második alkalommal tartotta meg a Magyar Pünkösdi Egyház Ózdi Gyülekezete a Konferencia Hitről Ózdon eseményét. A program idén a Tanítható tanítvány címet kapta.

A KOHÓ, egy játékos mozaikszó, amely a Konferencia Hitről Ózdon elnevezés rövidítése. A Magyar Pünkösdi Egyház Ózdi Gyülekezete két éve álmodta meg ezt az egynapos rendezvényt. Baráti Róbert, a helyi gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a megjelenteket. Az említett szójátékkal vezette fel az alkalmat, miszerint a kohó nem meleg, hanem forró, és szeretné, ha mindenki izzásba jönne, hogy tűzzel a szívükben tudjanak élni. Ezen a napon zömében pünkösdi, illetve kisegyházi gyülekezetek tagjai találkoznak. Ez főként a régiót jelenti, de idén az ország különböző pontjairól is érkeztek vendégek.

„Szépen, lépésről lépésre alakult ki ennek a gondolata és egyszer csak azt vettük észre, hogy ott vagyunk és szervezzük a konferenciát. Talán egy picikét azt lehet mondani, hogy ez a gyülekezetnek a lelki gyermeke. Mint ahogy a gyermek sem egyszerre csak ott van, hanem szépen növekszik és kialakul. Most benne vagyunk a második alkalomban, így talán lehet azt mondani, hogy hagyományteremtő alkalom, mivel hogy másodszorra is megszerveztük” - mondta Baráti Róbert, a Magyar Pünkösdi Egyház Ózdi Gyülekezetének lelkipásztora.

Az esemény lényege főként a kötetlen, egymással töltött idő. A megszokott vasárnapi istentiszteletekkel ellentétben itt többen összegyűltek, hogy közösen dicsőítsék az urat. Ezt egyébként a PZM, azaz a Pünkösdi Zenei Misszió nevet viselő formáció előadása segítette. Az egy napot felölelő alkalom idén a Tanítható tanítvány címet kapta. Az igehirdetéseket mindig vendéglelkészek tartják, akik most Zircről, Pécsről és Budapestről érkeztek. A tanítások során ők is ezt a vezérfonalat követve szóltak a megjelentekhez.

„Meg kell értsük, hogy megváltoztak az idők felettünk. Más a kihívása egy mostani tanítványnak, mint húsz évvel ezelőtt, de a covid miatt más a kihívása, mint három évvel ezelőtt. Olyan nehézségekkel, olyan kihívásokkal találhatjuk magunkat szembe, amiben tényleg egyedül csak az nyújt segítséget és támaszt, hogy az Úr Jézus Krisztusban elmélyülünk és úgy szeretjük őt, mint ahogyan eddig még nem szerettük” - fogalmazott Németi Zsolt, vendég lelkipásztor.

A gyülekezet visszhangja mindig pozitív. Örülnek neki, hogy egy-egy ilyen alkalommal ki tudnak lépni a már megszokott rutinból. Több igehirdető van, nagyobb közösség gyűlik össze, ami által könnyebben tudnak kapcsolatot teremteni és tartani más településen elő egyháztagokkal.